Az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért 2014. júliusa és augusztusa során kutatást végzett a fehérvári lakosság körében a fogyasztóvédelmi problémákkal, reklamációkkal és a fogyasztóvédelmi szervezetekkel kapcsolatos lakossági attitűdökről. Az adatfelvétel nagyobb bevásárlóközpontokban illetve Fehérvár belvárosi üzleteinek környékén zajlott 151 fő megkérdezésével.
A kutatás során megkérdezték a válaszadókat, hogy bizonyos vásárlás során felmerülő problémák előfordultak-e már velük, és ha igen, akkor egy-kettő vagy esetleg több alkalommal. Reklamálni inkább visszamennek a vásárlók, de csak személyesen, és csak az eladóhoz, a nála magasabb beosztású személyhez, mint például boltvezető, már kevésbé, csak a megkérdezettek 9 százaléka mondta, hogy többször is előfordult, hogy reklamált volna nála, 28 százalékuk pedig, hogy egyszer- kétszer. Hatósághoz, fogyasztóvédelmi szervezethez szintén kevésbé fordulnak az emberek, és jogi útra sem jellemző, hogy terelnék az ügyet, 91 százalékuk állította, hogy még nem fordult elő, hogy így próbálta volna meg intézni a problémáját.
A kutatás eredményeiről Róth Péter, Székesfehérvár alpolgármestere, Németh László, az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért elnöke és Domokos Tamás, az Echo Nonprofit Network stratégiai igazgatója számolt be.
Németh László, az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért elnöke a kutatás kapcsán kiemelte, hogy a piacgazdaságban rendkívül fontos a fogyasztóvédelem szerepe. Hangsúlyozta, hogy Székesfehérváron a civil szervezetek évek óta élen járnak a felvilágosító munkában. Domokos Tamás, az Echo Network stratégiai igazgatója arról beszélt, hogy az elvégzett kutatás komoly háttérinformációt ad a fogyasztóvédelemmel foglalkozó szervezetek számára. Rámutatott, hogy az eredmények arról tanúskodnak: egyre tudatosabbak a fehérvári vásárlók. A tipikus problémák között említette az árak feltüntetésével, a gyenge minőségű árukkal és az eladók magatartásával kapcsolatos jelzéseket.
Róth Péter, Székesfehérvár alpolgármestere a jogtudatosság fontosságáról szólt, mert ebből alakul ki a polgári magatartás és polgári öntudat. Elmondta, hogy ezt segíthetik a következő hetekben az Állampolgári Részvétel Hete, a 72 óra kompromisszum nélkül, az októberi önkormányzati választások, valamint a Fehérvári Civil Nap programjai is, amelyet a tervek szerint szeptember 27-én rendeznek meg.

Copyright © 2011-2019 Állampolgári Részvétel Hete. Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette: Civil Kollégium Alapítvány.

Lépj be a már meglévő Facebook regisztrációdon keresztül

vagy    

Elfelejtetted a jelszavadat?

Create Account