Nem sokkal ezelőtt ért véget második vasárnapi ételosztásunk. Százötven adagot adtunk ki, a teljes mennyiséget. Tarhonyás hús volt, a Bella Italia Restaurant-nál Látrányi Laci főzte. A jóféle belevaló hús a Pelso Hús adománya volt. Finomra sikerült az étel. Volt, aki ott helyben megette.

Jaj, nagyon kopog ez a szöveg megint, csak még nem találok szavakat rendesen, mert szívszorító volt nagyon. Egyre többen jönnek. És a hidegre való tekintettel még többen lesznek.

 

Kaptunk almát, körtét Frikton Margittól és Igaz Attilától, házi kiflit Lampertné Zákonyi Judittól, csokis sütit Virág Erzsitől (a lenyesett sütiszélet is kiosztottuk). Az Albán pékségtől 3 kiló kenyeret. Köszönjük a rászorulók nevében.

Sajnos a később jövőknek már nem jutott, mert csak annyit tudunk adni, amennyit adományból kapunk. Az úgy megy, hogy a kihelyezett perselyeinkben összegyűlt pénzt csütörtökönként begyűjtjük, pénteken leszervezzük a főzést, a soros étterem vasárnap megfőzi az ételt és azt kiosztjuk az érkezett felajánlásokkal (sütemény, gyümölcs) együtt. Vagyis minden héten imádkozás, hogy a következő osztásra lesz-e elég.

Nagyon köszönjük az adakozóknak. Nem is tudják, hány embernek segítettek. Leültünk a falatozók közé; beszélgettünk velük. Tudjuk, nem csak az éhség és nyomorúság fáj, hanem az is, ha nem veszik emberszámba őket. Meséltek, mi meg szégyenkeztünk mások helyett.
A végére odajött a körzet önkormányzati képviselője. Szeretettel fogadtuk, elbeszélgettünk. Aztán megettük szolgálati ebédünket (zsíros kenyér lila hagyma) és hazajöttünk.
Jövő héten veletek ugyanott.

Tags:

Copyright © 2011-2019 Állampolgári Részvétel Hete. Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette: Civil Kollégium Alapítvány.

Lépj be a már meglévő Facebook regisztrációdon keresztül

vagy    

Elfelejtetted a jelszavadat?

Create Account