Egy héttel az eseménysorozat zárását követően rövid összegzéssel jelentkezünk a RészvételHete 2017 eredményeiről.

Az időpont változás ellenére összesen 53 demokratikus részvételhez kapcsolódó eseményt sikerült megvalósítanunk a Hét során, 16 helyszínen országszerte.

Gratulálunk mindenkinek! ????

Egyes városokban több napos programsorozatok szerveződtek, civil kitelepülések, folyamatos fórumok, fesztiválok, vagy egymásra épülő kisebb-nagyobb események zajlottak. (https://www.cka.hu/arh/esemenyek/)

A Hét eseménytípusai között idén igen nagy volt a szórás –  beszélgetések, lakossági fórumok, iskolai és egyetemi előadások, civil/szakmai események, fesztiválok, adománygyűjtő akciók, sportesemények és kiállítások, bojkott és flashmobok, utcai civil-promó akciók és helyi demonstrációk is szerepeltek a RészvételHete programjában.

Az eseményekről nagyságrendileg 30 alkalommal tudósított a média, melyben budapesti rádiók és kerületi orgánumok mellett elsősorban a helyi/megyei média volt aktív.

A programok számos helyszínen reflektáltak a civil törvénnyel kapcsolatos országos mozgolódásra, kapcsolódtak a Civilizáció és a MACI kampányaihoz (ezekről a “civil szíves” akciókról alább egy kis színes filmecske is látható).

Nagyságrendileg 20 helyszínen zajlott kérdőívezés az országban az állampolgári részvétel és a közbizalom vonatkozásában, továbbá online felmérés is zajlott.

!Köszönet mindezekért minden szervezkedőnek!

Ahonnan kaptunk/találtunk anyagokat, visszajelzéseket, sajtóvisszhangokat, megjelenítettük az ÁRH blogján és a Facebookon, de továbbra is nagy örömmel fogadunk képeket, videókat, írásokat, cikkeket, amelyek az ÁRH17-hez kapcsolódnak.

Június 15-ig várjuk a kérdőívek beérkezését és megkezdjük az adatok feldolgozását is, addig nagyon örülünk, ha terjesztitek az online kérdőívet is.

Szóval idén új időpontokkal és megújuló formával, talán sosem látott civil viharok között, de ismét Tettünk egy Részt az Egészhez!

…és folytatjuk ????

.

 

Tags:

Copyright © 2011-2018 Állampolgári Részvétel Hete. Minden jog fenntartva. Tervezte és fejlesztette: Civil Kollégium Alapítvány.

Lépj be a már meglévő Facebook regisztrációdon keresztül

vagy    

Elfelejtetted a jelszavadat?

Create Account