A pluralizmus, a kormány elszámoltathatósága, a helyi cselekvés és autonómia, az állampolgárok széles körű részvétele olyan értékek, melyek kiemelkedően fontosak voltak Saul Alinsky, az amerikai gyökerű közösségszervezői mozgalom talán máig legnagyobb hatású képviselője számára. Ezeknek az értékeknek a hiányában aligha beszélhetünk valódi demokratikus társadalomról, márpedig jelenlétük a mai Magyarországon sok szempontból megkérdőjelezhető. A későbbiekben taglalt közösségszervezői képzés civil résztvevőinek vélekedései is azt erősítik, hogy társadalmunkban ma egyértelműen olyan magatartásminták dominálnak, melyek egyfelől gyenge állampolgári részvételt, másfelől a központi hatalom nagyfokú hatalomkoncentrációját eredményezik. Közben a szegénység kimutatható mértékben nő, és ezzel együtt azoknak az aránya is, akik elnyomva, jogfosztottan élnek, és még csak hírből sem ismerik az érdekérvényesítés lehetőségeit. Nem nehéz belátni, hogy a helyzet megérett arra, hogy ezeknek a mélyen gyökerező és rendszerszintű problémáknak a megoldására új módszereket és szemléletet akarjunk kipróbálni.

A részvétel elégtelenségeit, a civil szervezetek hatékonyságának korlátait tapasztalva a magyar civil társadalmat régóta és változatos formában segítő Európai Nyílt Társadalom Kezdeményezés (Open Society Initiative for Europe – OSIFE) és a közösségi munka támogatásában, az ezzel kapcsolatos képzésben több mint húsz éves tapasztalattal rendelkező Civil Kollégium Alapítvány összefogtak, hogy elindítsák az első olyan hazai programot, mely a közösségszervezői módszer és mozgalom országos elterjesztését tűzte ki célul. A program 10-15 helyi közösségszervező képzésére, szakmai utánkövetésére és egy éven keresztül anyagi támogatására terjed ki.

A leendő közösségszervezők előzetes felkészítésére 2015. áprilisában került sor. A képzés kimondott célja volt megismertetni a pályázókkal a közösségszervezés mibenlétét, hagyományait és főbb módszereit, emellett segíteni őket annak továbbgondolásában, miért és hogyan tudnák saját közösségeikben a társadalmi önszerveződést és a helyi érdekérvényesítést kimondottan közösségszervezői módszerekkel előmozdítani. Talán nem volt kimondott cél, de mindenképp fontos hozadéka lett a Civil Kollégium Alapítvány kunbábonyi képzőközpontjában eltöltött öt napnak, hogy a résztvevők a tananyag feldolgozása kapcsán közösen próbálták értelmezni saját motivációikat, szervezetük működését, a szűkebb-tágabb környezetüket, a mindennapi munkájukban tapasztalt kihívásokat. Az interaktív foglalkozások során sokatmondó kérdéseket fogalmaztak meg saját jövendőbeli közösségszervezői szerepükkel és a szemlélet létjogosultságával kapcsolatban. A személyes történetekből a tenni- és változtatni akarás mellett a fennálló közeggel szembeni kritikáikat, nem ritkán a kiábrándultságukat is ki lehetett hallani. A jellemzően vidéki városi környezetben tevékenykedő civilek többsége jó pár éve dolgozik a helyi ügyek előmozdításán, reflexióik így segíthetnek valós és hiteles képet kapni a helyi és országos szintű társadalmi működésekről.

A résztvevők hozzászólásaiból kitűnt, hogy a civil társadalom egyik legnagyobb gyengeségét a szereplők hiteltelenségében látják. Többen megfogalmazták kritikáikat az ún. „megélhetési civilekkel” szemben, akiket nem a civil kurázsi, inkább a személyes karrier vágya hajtja, és technokrata szemlélet jellemzi. A szakértői pozíció megköti őket, alig képesek érdemi kapcsolatot teremteni az célcsoporttal, így nem kerülhet sor valódi alulról jövő szerveződésekre és érdekképviseletre. A legnagyobb probléma néhány résztvevő szerint az, hogy amennyiben az egyesületekben és alapítványokban is az középosztálybeli értelmiség dominál, akkor az alacsonyabb társadalmi csoportokba tartozók, így legtöbb esetben maguk az elnyomott érintettek is függő viszonyba kerülnek, és ez a struktúra csak megerősíti az érintettek számára előnytelen hatalmi viszonyokat.

Nem egy szereplő utalt saját tapasztalatai alapján arra a jellemző magatartásra, amikor az egyes civil szereplők egyéni céljai, motivációi, önös érdekei lesznek hangsúlyosak és felülírják a képviselt ügyet, a közösség igényeit és szükségleteit.

Többen említették problémaként a szervezetek vezetésében tapasztalható antidemokratikus mintákat, amelyek megváltoztatásától tapasztalatuk szerint a legtöbb szervezet elzárkózik.

Voltak, akik kevésbé az egyes szereplőkben, vezetőkben vagy szervezeti modellben, mint inkább az állami struktúrák hibás működésében, a finanszírozás hiányosságában látták annak okát, hogy sokszor elmarad a képviselet, az ügyek felvállalása. Abban nagy egyetértés érződött, hogy a jelenlegi pályázati rendszer hatalmas terheket ró a civil szervezetekre, és elviszi minden kapacitásukat, melyet az érdekérvényesítő tevékenységükre fordíthatnának. Általában a projekt-alapú működéssel szemben fogalmaztak meg komoly aggályokat a résztvevők: a jelenlegi rendszerben szerintük „a gombhoz keresik a kabátot”, azaz a szervezetek az elérhető pályázati források alapján határozzák meg tevékenységüket, holott az lenne az ideális, ha a felvállalt tevékenységhez, ügyhöz ragaszkodva, a szükségletek alapján próbálnák előteremteni az anyagiakat.

Erre valaki úgy reagált, hogy már eleve az is téves elgondolás, ha az állam részéről a civilek támogatása formális-és pénzbeli segítségnyújtás formájában valósul meg. Ez nyilvánvalóan aláássa a civil szektor függetlenségét, ezért az államnak inkább az olyan gátló tényezők felszámolásában kellene szerepet vállalnia, mint például az alacsony állampolgári aktivitás.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy a civil szervezetek a jelenlegi keretek között csakis a status quo fenntartására, a társadalmi problémáknak pedig csak tüneti kezelésére lehetnek alkalmasak.

A közösségszervezés lényege abban áll, hogy az önjogon és alulról szerveződő közösségek olyan ügyeket vállaljanak fel, amelyekben egyértelműen sérülnek az érdekeik, melyek kapcsán kifejezhetik a döntéshozókkal szembeni követeléseiket és a nyomásgyakorlás különböző eszközeit vethetik be. A döntéshozókkal szembeni pozíció elfoglalása volt az az elem, ami sok résztvevőben kételyeket ébresztett. Többen feltették a kérdést, vajon a konfliktus felvállalásával nem esnek-e végleg el az együttműködés és partneri viszony lehetőségétől. A közösségszervezés során kétségkívül az állami, piaci és civil szereplők viszonyának újraértelmezésére van szükség, és a partneri viszony kialakítása helyett a küzdelemre is fel kell készülnie annak, aki közösségszervezőként akar síkra szállni az elnyomott közösségek jogaiért és hatalomban való részesülésükért.

És mérvadóak lehetnek a dilemmák eloszlatásában Alinsky gondolatai is. Ő abban hitt, hogy ha az emberek csoportjai megtapasztalják, hogy erőfeszítéseik nem hiábavalóak, és hatással tudnak lenni a hatalomra, akkor amellett, hogy ezt kollektív sikerként és győzelemként tudják megélni, közös fellépésük azt is eredményezheti, hogy a kisebb ügyekről rendszerszintű ügyekre tudnak majd továbblépni. Így pedig elérhetik, hogy a demokratikus intézmények idővel az ő érdekükben végezzék a munkájukat, és ne kelljen konfrontatív módszerekhez nyúlni.

045

A közösségszervezés alapelveinek megértéséhez talán elegendő öt nap, a gyakorlatba ültetés viszont sokszor öt nap kísérletezése, elkötelezett és türelmes munkája során képzelhető csak el. Ami biztos, a kitartáson kívül a közösségszervezők részéről nagyfokú önkritikára, a szerepeket illetően rugalmasságra, a fennálló intézményekről való gondolkodásban nyitottságra, a korábbi gyakorlatok őszinte elemzésére, újragondolására és megváltoztatására lesz szükség. Az ötnapos képzésnek sok olyan momentuma volt, amelyből arra következtethetünk, van remény, mert van hajlandóság és elszántság az újfajta szemlélet felvállalására.

Bársony Fanni

A cikkben szereplő gondolatok a 2015. április 8. és 12. között Kunbábonyban, a „Közösségszervező alapok” c. képzésen hangzottak el.

Tags:
0 Comments

Leave a reply

or

Log in with your credentials

or    

Bejelentkezés Facebook nélkül:

Forgot your details?