Példátlan civil sikert hozott az otthonápolási kampány, amelyet a közösségszervezés módszereivel és a Civil Kollégium Alapítvány támogatásával működő csoport, a Lépjünk, hogy Léphessenek Közhasznú Egyesület indított az aHang platformon 2018-ban.

Az ápolási kampány nyomán támadt társadalmi összefogásnak köszönhetően 2019. január 1-jétől minden kategóriában nő az ápolási díj összege, lesznek családok, amelyekben több mint 70 ezer forinttal, azaz több mint 200 százalékkal. Az elmúlt években nem volt olyan nagy hatású társadalmi kampány, amelynek következtében valóban javult volna több tízezer ember helyzete.

Egy októberi kormánydöntés nyomán az ápolásra szoruló gyermekek után járó díj összege egységesen havi 100 ezer forintra nő egy új kategória keretében amely az önellátásra képtelen gyermeket nevelőknek járó Gyermekek Otthonápolási  Díja (GyOD).  Az emelés folytatódik a következő években is, a cél az, hogy 2022-re – három lépésben – ezen ápolási díj mértéke elérje az akkori minimálbér összegét -. Azon családokban is emelkedik az ápolási díj, amelyekben nem a gyermekek jogán kapják ezt a jogosultságot. Ez esetben az ápolási díjat – szintén a jövő évtől – 15 százalékkal emelik, majd 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben további öt-öt-öt százalékkal lesz magasabb a díj összege. Így azok, akik nem a gyermekükről gondoskodnak, de ápolási díjra jogosultak, 2022-re 30 százalékkal nagyobb összeget fognak kapni, mint jelenleg. Azok a családok, amelyek több önellátásra képtelen gyermeket is nevelnek, másfélszeres összegű gyermekápolási díjat kapnak.

A több éves előkészítést igénylő, öt éven át folyamatosan, öt hónapon át pedig a nagy nyilvánosság előtt zajló társadalmi kampány megmutatta, hogy átgondolt stratégiával mobilizálhatók az érintettek, és ezáltal növelhető a társadalmi szolidaritás. A társadalmi összefogásban rejlő erő megfelelő becsatornázása pedig hatásos nyomásgyakorlást eredményezhet.

Hogyan? Mi módon?

A fogyatékkal élők és az őket ápolók megalázó helyzete a mindenkori magyar kormányok szégyenteljes adóssága. Az érintetteket tömörítő szervezetek 25 éve küzdenek az egyenlő esélyek megteremtéséért az élet számos területén – a közlekedéstől az oktatásig. A kampányt indító szervezeteknek választani kellett egy mindenkit érintő alapvető részcélt a fogyatékkal élők helyzetének javításáért. A korábbi küzdelmek egyértelművé tették, hogy egyenként kell megoldani a problémákat, amely áldozatos munkát és kitartást igényel.

Az otthonápolás segélyének átalakítása egyszerű, jogos és teljesíthető követelésnek tűnt a Lépjünk, hogy Léphessenek Közhasznú Egyesület számára, ráadásul az érintettek is ezt jelölték meg első célként, így öt évvel ezelőtt ezzel az üggyel léptek a nyilvánosság elé. Kampányuk számos részsikert hozott. A döntéshozókat is zavarba hozták beadványaikkal, leveleikkel, demonstrációkkal – az érintettek korábban nem merték ilyen erőteljesen hallatni a hangjukat.

A Lépjünk, hogy Léphessenek a közösségszervezés módszereivel építette magát és ügyét: szövetségeseket keresett, hatalomtérképet rajzolt, akciókat szervezett. 2016 őszétől mindezt a Civil Kollégium Alapítvány (CKA) szakmai és anyagi támogatásával folytatta, ekkortól lett Csordás Anett az szervezet elnöke az egyesület közösségszervezője, egy évvel korábban az alapítvány ösztöndíjprogramjának keretében Chicagóban tanulmányozta az amerikai oktatási és érdekérvényesítési modellt.

A Lépjünk, hogy Léphessenek és a szövetséges szervezetek az alábbi követeléseket fogalmazták meg az ápolási díj átalakításával kapcsolatban:

1. Az otthoni ápolási tevékenységet munkaként kell elismerni, és az érte járó legalacsonyabb bérnek el kell érnie legalább a mindenkori minimálbért. Az ápolási-gondozási tevékenységért fizetett bérhez kapcsolódóan meg kell adni az ápolt után a nagycsaládosok számára kialakított juttatásokat és adókedvezményeket.

2. A fogyatékos személy az ápolási szolgáltatás igénybevétele esetén nem veszítheti el jogosultságát a saját jogán járó jóléti juttatásokra, az ápolási szolgáltatás igénybe vétele nem indokolhatja egyetlen meglévő juttatás megvonását sem.

3. Az ápolási díj nagyságát az ápolást, személyes asszisztenciát felhasználó személy fogyatékosságának és szükségleteinek megfelelően kell megállapítani, és a napi 8 óra ápolási szükségletnél az érte járó legalacsonyabb bérnek el kell érnie legalább a mindenkori minimálbért. Ehhez megfelelő mérő- és értékelő szabályrendszert kell kidolgozni.

4. Az ápolási tevékenység végzése teljes időszakának beszámíthatónak kell lennie a korkedvezményes nyugdíj megállapításához szükséges jogosultsági időbe.

5. Az ápolási tevékenységért szabadság és egyéb béren kívüli juttatások is járjanak. Szabadság esetén az ápoló helyettesítéséről, az ápolóval egyeztetve, a foglalkoztatási rendszer kialakításának megfelelő munkáltatónak kell gondoskodnia.

6. Az ápolási díjhoz a központi költségvetésből kell a szükséges forrásokat biztosítani, a kormány felelőssége, hogy az ehhez szükséges forrásokat biztosítsa. A források fedezésének kötelezettsége nem lehet a helyi önkormányzatok felelőssége, ezzel ugyanis súlyos egyenlőtlenségek jönnének létre az otthoni ápoláshoz való hozzáférésben.

7. Az ápolási tevékenység körül rugalmas foglalkoztatáspolitikai környezetet kell teremteni, és biztosítani kell, hogy az ápolási tevékenység végzése ne zárja ki a munkavállalót más foglalkoztatási formákból. Amennyiben az ápolónak lehetősége lesz munkát vállalnia a nyílt munkaerőpiacon, a fogyatékost ápoló háztartás ne essen el az ápolásért járó bértől, hanem azt a fogyatékos személy kapja meg juttatásként, hogy saját maga számára ápolót fogadhasson belőle.

8. Lehetővé kell tenni azt, hogy az ápolást végző és felhasználó személyek egyaránt részt vehessenek az atipikus munkavégzésben és távmunkában.

9. Lehetővé kell tenni azt, hogy az ápolásra szoruló fogyatékos felnőtt saját akarata szerint elköltözhessen a családjától, és ez esetben a fogyatékos személy kapja meg az ápolásért járó bér összegét juttatásként, hogy abból saját maga számára ápolót fogadhasson belőle, akár saját hozzátartozóját.

A Költségvetési Felelősségi Intézettel együttműködve költségtervet készítettek, amely azt is igazolta, hogy a családtagok még a minimálbéres ápolási díjat alapul véve is sokkal olcsóbban végzik el a tartós betegek és fogyatékkal élők ápolását, mint az erre kialakított intézmények. Az intézettel közös munka eredményeként elkészült a 2017-es Költségvetési törvényjavaslat.

A nyomásgyakorlás hatására végül 2017 januárjában a kormány 5%-al emelte minden kategóriában az ápolási díjat – de ez a legmagasabb kategóriában is csupán nettó 52800 forintot jelentett.

2017-től a több mint 700 érintett, nagyrészt szülő által írt levél és néhány jelentős cikk hatására témává vált az ápolási díj ügye a kormány asztalánál is. Eljutottak a döntéshozó asztalához: júniusban Latorczai Csaba nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár fogadta irodájába a szülői küldöttséget. Ennek eredménye lett a 2018. január 1-jén életbe lépő 50 ezer forintos nyugdíj-kiegészítés a gyermeküket 20 éve ápolóknak és az 5%-os emelést tartalmazó rendelet.
2018-ban szintet lépett a kampány, melyre a korábbi építő munka eredményei és az aHang online platform adtak lehetőséget. Ekkorra az Egyesületnek sikerült olyan bizalmi kapcsolatot kialakítania az érintettekkel, hogy azok nem csak elhitték, hogy a helyzetüket nem szégyellni, hanem megmutatni kell, hanem vállalták is ezt a feladatot – az ő történeteik adták a kampány legfőbb erősségét.

A Lépjünk, hogy Léphessenek Közhasznú Egyesület a Csak Együtt Van Esély (CSEVE) Csoport és az aHang platform májusban elindult közös kampányát példátlan figyelem kísérte. Pár nap alatt 50 szervezet csatlakozott hozzájuk és tízezrek írták alá a petíciót, amely az otthonápolók elismerését követelte. A kampány első szakaszában a szervezetek a média hathatós segítségével egyfajta felvilágosító munkát végeztek: történeteken keresztül mutatták be, hogy mit jelent ma Magyarországon otthonápolónak lenni.
Számos cikkben és tévériportban arccal, névvel mutatták be életüket a már említett családok, a száraz adatok így váltak megdöbbentő tényekké, az emberek többsége így értesülhetett róla, hogy milyen küzdelem egy 24 órás gondozásra szoruló ember ellátása havi pár tízezer forintnyi segélyből.
Kiderült: a magyar emberek (legalábbis ebben a kérdésben biztosan) nem részvétlenek, hanem informálatlanok voltak. Az emberek döntő többsége nem tudta, hogy ma Magyarországon maximum 52 800 forint segélyt kap az, aki éjjel-nappal ápolja beteg hozzátartozóját, és hogy áldozatvállalása nem minősül munkának.  Egy támogatói videóban, amelyben öt ismert férfi gondozott egy súlyosan sérült kisfiút egy napon át, olimpikon vívónk, Imre Géza is bevallotta: ő azt hitte, már régen munkának minősül az otthonápolás.

A szervezetek akcióit, videót, kiállásait hatalmas érdeklődés és szimpátia kísérte, ez adhatott erőt a folytatáshoz. A legtöbbször maguk is érintett önkéntesek Magyarország 210 településen 5625 aláírást maguk gyűjtöttek össze olyan sorstársaiktól, akik helyzetükből adódóan interneteléréssel sem rendelkeznek. Volt olyan édesapa, aki egymaga több mint 700 aláírást szedett össze.

Ősszel új irányt vett a kampány: a szervezetek immáron a megszerzett erős társadalmi támogatottságot kívánták demonstrálni, felhívni a figyelmet arra, hogy nem „csupán” az 50 ezer otthonápoló, de a magyar emberek összessége valódi változást követel az ügyben. A Pulzus Kutató reprezentatív nyári felmérése szerint a magyar emberek 94 százaléka gondolja úgy, hogy az otthonápolást munkaként el kell ismerni és megfelelő módon bérezni.

Az aláírók száma ekkorra csaknem elérte az 50 ezret.

Az otthonápolás munka! feliratú matricák borították be az országot azután, hogy a legutóbbi kiálláson azt kérték a szervezők: ezzel az apró gesztussal mutassák meg minél többen véleményünket az ügyben. Laptopok, autók, kirakatok ezrein virít azóta a matrica.

A fentiekkel párhuzamosan a szervezetek a már korábban megszerzett adatokat (pl a környező országokban kapható támogatásokról), elemzéseket folyamatosan és koncentráltan nyilvánosságra hozták, a történetek megírása által bevont újságírók pedig rendre közölték azokat saját médiumukban. Ugyanígy hírt adtak a szervezetek minden egyes kampánylépéséről, például arról, amikor az aktivisták megjelentek a parlamentben molinóikkal: az egyik egy otthonápoló átlagos napirendjét mutatta be, a másik arra hívta fel a figyelmet, hogy hány (akkor több mint 1749 napja) zajlik a kampány érdemi eredmény nélkül. Ezen a napon sok ellenzéki képviselő is felvette “Az otthonápolás munka” feliratú pólót és számos más eseményen, parlamenti üléseken pedig rendszeresen léptek fel támogatólag az ügy mellett.

A kampány ismertsége és támogatottsága végül fontos lépésre sarkallta a döntéshozókat. A szervezetek hatalmas eredménynek tekintik az emeléseket, de a kampányt – melynek végső célja az összes otthonápoló munkájának elismerése – folytatják.

0 Comments

Leave a reply

or

Log in with your credentials

or    

Bejelentkezés Facebook nélkül:

Forgot your details?