Büszkék vagyunk arra, hogy a Civil-díj idei nyertesei között két olyan szervezet is megtalálható, amely évek óta részt vesz közösségszervező programunkban! Hisszük, hogy sikerük titka a jól szervezett közösség, boldogok vagyunk, hogy segítséget adhattunk és adhatunk ehhez a szervező munkához.

Az elmúlt év legjobb akciójának a Mátészalkaleaks Csiga vs vonat akciója bizonyult, 2019 Legsikeresebb Érdekérvényesítési projektje pedig a Kampány az otthonápolók megbecsüléséért lett, amelyet a Lépjünk, hogy Léphessenek tavaly az aHanggal és a CSEVE Csoporttal közösen vitt sikerre.

Így érdemes

A MátészalkaLeaks informális csoport 2015 nyarán alakult helyi munkásokból, 2016 óta a Civil Kollégium Alapítvány szakmai és anyagi támogatásával működnek. Az elmúlt években a közlekedési ügyek, valamint a megoldásra váró helyi problémák specialistájává váltak. A csoport fő célja az, hogy a közösségszervezés módszerét felhasználva létrehozzon egy olyan közösségi magot Mátészalkán, amelynek megjelenített véleménye van a város és a megye közügyeiről, és azokat formálni is tudja.

Számos helyi ügy mellett legfőbb feladatuknak a Mátészalka-Debrecen vasútvonal átépítésének kérdését gondolják, amelyért tavaly kampányt is indítottak az aHang oldalán.

A MátészalkaLeaks az országrészben már évek óta jól ismert kerativitásáról, lelkesedéséről, elkötelezettségéről. A csoport és az általa képviselt legfőbb ügy a díjnyertes akcióval vált igazán ismertté országszerte, sőt a határainkon túl is – a videó egy nemzetközi Best of válogatásban is helyett kapott.

Az akció és annak utóélete jól mutatja, hogy milyen eszközökkel érdemes felhívni a figyelmet civil ügyekre.

https://www.facebook.com/szabadahang/videos/230386937610569/

A kampány, amely megmozgatta az országot

A Lépjünk, hogy Léphessenek ismert és elismert fogyatékosügyi szervezet, amelyet súlyos idegrendszeri sérüléssel élő gyermekek szülei alapítottak hat évvel ezelőtt.

A Lépjünk, hogy Léphessenek a közösségszervezés módszereivel építette magát és ügyét: szövetségeseket keresett, hatalomtérképet rajzolt, akciókat szervezett. 2016 őszétől mindezt a Civil Kollégium Alapítvány (CKA) szakmai és anyagi támogatásával folytatta, ekkortól lett Csordás Anett az szervezet elnöke az egyesület közösségszervezője, egy évvel korábban az Alapítvány ösztöndíjprogramjának keretében Chicagóban tanulmányozta az amerikai oktatási és érdekérvényesítési modellt.

A szervezet számos egyéb érdekérvényesítési ügye mellett az otthonápolók munkájának elismertetését tűzte zászlajára, öt éve kampányol a cél érdekében számtalan embert és eszközt megmozgatva. 2018-ban szintet lépett a kampány, melyre a korábbi építő munka eredményei és az aHang online platform adtak lehetőséget. Ekkorra az Egyesületnek sikerült olyan bizalmi kapcsolatot kialakítania az érintettekkel, hogy azok nem csak elhitték, hogy a helyzetüket nem szégyellni, hanem megmutatni kell, hanem vállalták is ezt a feladatot – az ő történeteik adták a kampány legfőbb erősségét. A szövetséges szervezetek több mint 50 ezer aláírást gyűjtöttek, számos, nagy sajtófigyelem mellett zajló akciót szerveztek, több száz cikk, riport foglalkozott az üggyel ezekben a hónapokban, az országot elborították az Otthonápolás munka! feliratú matricák.

A kampány ismertsége és támogatottsága végül fontos lépésre sarkallta a döntéshozókat, 2019. január elsejével a kormány bevezette a GYOD-ot, azaz a Gyermekek Otthongondozási Díját, amely közel a kétszeresét jelenti a korábban kapható legmagasabb összegnek. A szervezetek hatalmas eredménynek tekintik az emeléseket, de a kampányt – melynek végső célja az összes otthonápoló munkájának elismerése – folytatják.

Mi volt az otthonápolási kampány titka: https://www.cka.hu/blog/2018/12/10/az-otthonapolasi-kampany-titka/

Szeretettel gratulálunk a Civil-díj 2019 minden nyertesének, büszkék vagyunk, hogy egy ilyen erős civil közösségben értük el sikereinket!

0 Comments

Leave a reply

or

Log in with your credentials

or    

Bejelentkezés Facebook nélkül:

Forgot your details?