CKA egyéves közösségszervező programjának gyakornokai 2023–2024-ben
CKA egyéves közösségszervező programjának mentora 2023–2024-ben
Fehérvári Csilla, a CKA egyéves közösségszervező programjának gyakornoka
“Nem az a baj, hogy problémák vannak, hanem, hogy nincs aki segítsen!”
Erős szociális érzékenységgel születtem, ami már kisgyerekkoromban megnyilvánult. Már óvodásként bölcsisekre vigyáztam, később kisiskolás koromban is támogattam a társaimat. A gyerekekkel való foglalkozás mindig is fontos része volt az életemnek, és örömmel segítettem nekik bármilyen módon.
Amikor saját gyerekeim lettek, aktívan kerestem a szülői közösségeket, és sok helyen vállaltam vezetői szerepet az iskolai közösségekben. Azonban minden megváltozott, amikor harmadik gyermekünk, Milán, megszületett. Már a születése pillanatában sejthető volt, hogy az ő útja másképp fog alakulni, mint a többi gyermeké, akik időben és egészségesen jöttek a világra. Születési rendellenessége és később diagnosztizált betegségei és autizmus diagnózisa teljesen megváltoztatta az életünket.
Milán élete indította be igazán ezt az egész aktivista folyamatot. Válaszokat kellett találnom a felmerülő kérdésekre, megoldásokat a problémákra, és mindig új utakat kellett keresnem. Sokszor úgy éreztem, hogy nincs elég segítség, hogy kevés az olyan erőforrás, ami segíthetne nekünk az úton. Igazából mindig kergettük a problémát, és sajnos ez a ma napig így van. Ennek ellenére nem adtuk fel, és mindig próbáltunk előrehaladni.
Ez az egész folyamat rávilágított arra, mennyire fontos a társadalmi összefogás és az, hogy egymásért tegyünk. Nem a problémák az igazi probléma, hiszen azok mindig lesznek, hanem az, hogy nincs megfelelő segítség, nincs olyan támogatás, amire szükség lenne. Ezért léptem be a civil szervezetek világába, ahol fontosnak tartom, hogy közösen dolgozzunk azért, hogy jobbá tegyük a világot, és hogy minden gyermeknek és családnak meglegyen az a segítség, amire szüksége van.
Az egyesületünk története 2010-ben kezdődött, amikor az akkori alpolgármester inspirált engem, hogy szervezetként lépjünk fel, hiszen egyénként könnyen elnyomhatnak bennünket vagy figyelmen kívül hagyhatnak. Ebből az ötletből született meg az Egymásért Egyesület 2013-ban. Az alapítás során olyan társakat kerestem, akikkel közösen gondolkozva, egy akaraton alapulva alapítottuk meg az Egymásért Integrált Szülői Közösség a Gyermekekért Egyesületet, amelynek én lettem az elnöke.
Az egyesületünk elnökségi tagjai között van többek között könyvelő, pedagógus, pszichiáter, gyermekorvos és ügyvéd. Az a szándékunk, hogy segítsünk a szülőknek és gyermekeknek egyaránt azáltal, hogy információkkal látjuk el őket, és támogatjuk a gyermekek jólétét és jóllétét valamint esélyegyenlőségét az integrált és demokratikus nevelés érdekében. Az egyik legnagyobb sikerünk között tartom számon azt, hogy ma már Egerben is lehetőség van a fogyatékossággal élőknek sportolásra. Személyes álmom volt, hogy Egerben legyen egy olyan karate verseny, amelyen fogyatékossággal élők is részt vehetnek. Megvalósult! Ez a verseny nem csupán a küzdelemről és az erőről szólt, hanem arról is, hogy a fogyatékossággal élőknek is lehetőségük van arra, hogy megmutassák tehetségüket.
Szomorúan tapasztalatom, hogy oly sok hasonló helyzetben lévő szülő kimerül és kiég a reménytelenségben. Éppen egy mélypontra értem, amikor tavaly nyáron a CKA felhívását megláttam a fészbukon. Csordás Anett, a mostani mentorom bátorító szavai új erőt adtak nekem, hogy ne hagyjam abba a küzdelmet, és jelentkezzek a képzésre. Megéreztem, hogy a közösségszervezés valóban az én területem, és számos új lehetőséget kínálhat számomra. Amíg a bizonytalan jövő, az elérhetetlen továbbtanulás és a kétséges jogi környezet jellemzi a több tízezer autista diák oktatását, ezen változtatnunk kell. Amíg csak egyetlen gyermek is van az országban, akinek a szülei a szemébe nézve nem tudnak választ adni, addig nekünk tovább kell mennünk.
Legfőbb célom az, hogy a gyerekeket a közösségbe kerülésük pillanatától ‑legyen szó a bölcsödéről akár -, egészen az utolsó pad elhagyásáig egy biztonságos, igazságos, befogadó és elfogadó környezet vegye körül, hiszen életünk legnagyobb értékét bízzuk ezekre a közösségekre.
Akkor érezném elégedettnek magam, ha sok szülőnek elmondhatnám, hogy gyermekeik biztonságos környezetben vannak, ahol figyelnek sajátos szükségleteikre és megkapják a számukra szükséges támogatást, legyen az akár gyógypedagógus, pedagógiai asszisztens, pszichológus vagy szociális munkás.
Fontosnak tartom, hogy legyenek olyan „hidak”, azaz kommunikációs csatornák, ahol mindenki szabadon megoszthatja gondolatait, és ahol minden hangot meghallgatnak. Ennek megvalósítására fogalmazódott meg bennem a szülői referensi rendszer gondolata, mely hálózati szinten eredményesen tudna működni. A szülőknek bátornak kell lenniük, és ha már mernek változtatni, akkor legyen esélyük az elérésre. Mindenki csak egyszer gyermek, és ezek a megismételhetetlen évek alakítják az életünket, ezt el lehet venni, de visszahozni már sohasem.
Kotricz Katalin, a CKA egyéves közösségszervező programjának gyakornoka:
Piliscsabán nevelkedtem, és itt kezdtem el tanulmányaimat a Pázmány Péter Katolikus Általános Iskolában. Családom nagyon szerette volna, hogy egyedüli roma gyerekként emelt szintű iskolában kezdjem a tanulmányaimat, hiszen képességeim megfeleltek a felvételi elvárásoknak. Sok atrocitás ért, amiért kitűnő tanuló voltam és roma származású, de sosem értettem egyet a bántásokkal, sem rólam, sem a társaimról szólóval. Az iskolatársaimtól kapott atrocitások már nem bírtam lelkileg feldolgozni, ezért szüleim az 5. évfolyamba átírattak a helyi gyengébb általános iskolába.
Ekkor fogalmazódott meg bennem az elhatározás, hogy felnőtt koromban segíteni fogom a megkülönböztetésekben részesült és szegény sorsú gyerekeket és felnőtteket. Végeztem a cigánypasztorációs közösségszervező tanfolyamot, és megtanultam a szakács, majd a számítógépes adatrögzítő szakmát. Kislányomat a szüleim segítségével, de egyedül neveltem fel. A családi életünknek fontos pillanata volt, amikor édesapám, Kotricz József elvégezte az első férfi cigány cursillo‑t (3 napos keresztény tanfolyam). Ez megváltoztatta az életünket.
A családunkban megjelent a békesség és a szeretet, és ez hatással volt rám és édesanyámra is, így mi is elvégeztük a cursillo‑t. Köszönhetően ennek még nagyobb változások történtek az életünkben, és már a környezetünkben is felfigyeltek a pozitív változásra. Ez vezetett ahhoz, hogy állást ajánlottak az esztergomi Boldog Ceferino Roma Misszióban, ahol elkezdődött a közösségi munkám, és az adminisztrációs feladatok megtanulása.
A szívügyemmé és hivatásommá vált, hogy közösségeket alakítsak és tartsak fenn, valamint segítsem a hátrányos helyzetű embereket. Az elhatározásom következtében alapítottuk meg a Boldog Emília Roma Kulturális és Hagyományőrző Egyesületet, amelynek elnöke lettem. Programjaink, táboraink, lelkinapjaink és egyéb rendezvényeink révén egyre több emberhez jut el a segítségünk és a közösségünk.
Az emberiség szolgálatában folytatott munkám során különböző események szervezése mellett részt veszek a cigánypasztorációs feladatokban is. Fontosnak tartom, hogy a roma és nem roma közösségeket összekössük, és a roma kultúra értékeit bemutassuk, ezáltal is csökkentve az előítéleteket.
A komoly közösségszervezői munkáim miatt a Piliscsabai lakosok arra ösztönöztek, hogy induljak jelöltként a helyi roma önkormányzati választásokon. Igent mondtam, és megnyertem. Ezáltal még több lehetőségünk nyílt közösségi programok szervezésére és az emberek segítésére. Minden évben megemlékezünk a Piliscsabán készült emlékműnél a roma holokauszt áldozatairól, és számos egyéb kezdeményezés révén igyekszünk hozzájárulni a cigányság felzárkóztatásához és a kultúrájának megőrzéséhez.
Jelenleg a Civil Kollégium Alapítvány gyakornoki programjában veszek részt, hogy az érdekérévnyesítés eszközeit megtanulva segíthessek a hátrányos és roma származású gyerekek megfelelő oktatásában és támogatásában. Hálás vagyok mindazoknak, akik segítenek és támogatnak ebben az emberi küldetésben.
Gömbösné H. Viktória, a CKA egyéves közösségszervező programjának gyakornoka
Közoktatási kaszkadőrnő és kreatív munkás vagyok, aki nap mint nap küzd az autista
gyerekekért. Amikor tíz évvel ezelőtt a legkisebb fiamat autizmus spektrumzavarral diagnosztizálták, szembesültem a magyar közoktatási rendszer felkészületlenségével az ilyen gyermekek ellátására. Ez egy fájdalmas, mégis megkerülhetetlen tény volt az életemben.
Hosszú és kimerítő út vezetett odáig, hogy elindítsam a fiam közösségi beilleszkedését,
felkészítsem pedagógusait, és megszervezzem iskolai fejlődését és differenciált oktatását.
Mindezt a vállamon hordozom, és még ma is folyamatosan támogatom a pedagógusokat ebben az állandó küzdelemben.
Az, hogy marketinget tanultam a szegedi főiskolán, segített abban, hogy jól szervezzek, és meg tudjam győzni az embereket egy jó ügy érdekében. Miután felvettem a kapcsolatot a helyi általános iskola tanáraival és fejlesztő pedagógusaival, közösen szerveztük meg az évek során az autista tanulók alapvető ellátását. Ma már Budakalászon az autistákhoz is értő szakértői team segíti az érintett gyermekek beilleszkedését.
De nem álltam meg itt! Aktívan szervezem a sorstársi szülői közösségeket. A szemléletformálást legalább annyira fontosnak tartom, mint az oktatási rendszer reformját. Ezért hoztam létre “A Nagy Kiállás” közösségi oldalt, mely az SNI‑s gyermekeket nevelő szülők, pedagógusok és szakemberek összefogását támogatja a társadalmi szemléletváltásért.
Fiam, Olivér 9 évvel ezelőtt kezdett el videózni velem. Kiderült, hogy a kisfilmes történetmesélés művészetterápiás hatása segítette őt a kommunikációban és az önkifejezésben. A téma megismertetése iránt elkötelezett rendező és filmes alkotócsapata támogatásával
készítettünk egy érzékenyítő filmet, amely mára az etika tantárgy digitális tananyagává vált az 5. osztályban. Büszke vagyok rá, hogy Olivér ma már filmes díjakat nyer, és hogy az utóbbi években az írás is az önkifejezés fontos eszközévé vált számára.
Hiszem: ha minden autista gyerek megkapná a megfelelő támogatást és figyelmet, csodákra lennének képesek. Nagyon fontosnak tartom a Civil Kollégium Alapítvány által nyújtott képzési lehetőségeket, és gyakornoki munkatársaként küzdök azért, hogy rendszerszinten valósuljon meg a sajátos nevelési igényű gyermekek megfelelő oktatása. Ne kelljen kimaradniuk a sokszor
átlagon felüli IQ-val rendelkező gyerekeknek az iskolai tanulásból és az életből csak azért, mert nincs megfelelő segítség a pedagógusoknak. Amíg kell, maradok közoktatási kaszkadőrnő: csinálom ezt az érdekvédelmet mások, az igazi kompetensek helyett, sokszor veszélyes helyzetekbe sodródva.
Szécsi Magdolna, a CKA egyéves közösségszervező programjának gyakornoka:
Világéletemben azt csináltam, amit szerettem, így már egész fiatal koromtól kezdve aktivista életet élek. Eddigi utamon a roma közösségek és a nehéz sorsú gyerekek támogatása, oltalmazása iránti elkötelezettségem vezetett.
A segítő munkát roma mentorként kezdtem egy budapesti iskolában, ahol hátrányos helyzetű és sajátos nevelési igényű gyermekekkel dolgoztam. A kultúra és művészetek eszközeit felhasználva egyéni fejlesztéseket tartottunk, és évről évre nagyon szegény roma gyerekeket táboroztattunk az ország különböző területein. Munkám során roma nőként, anyaként és szervezőként különösen fontosnak tartom, hogy a romák életét és hagyományait ismerve segíthessem őket.
A legnagyobb nehézséget mindig is a folyamatos ellenszél jelentette, de ez sosem tántorított el. Az évek során számos projektben vettem részt: a gyalogos menetek szervezésétől kezdve a roma petíciók átadásán át a Covid idején történő élelmiszer- és higiéniai felszerelések osztásáig. Gyermekkoromban a családom igyekezett megtanítani minket arra, hogy figyeljük és tanuljunk másoktól, akik szépen éltek.. Szegény, de tiszta környezetben nőttünk fel, ahol apánk hétfőtől péntekig a fővárosban dolgozott kőművesként, míg anyánk otthon gondoskodott rólunk. Az ő példájuk nyomán megtanultuk az igyekezetet és a tisztességet. A hagyományos oláh cigány családom konzervatív értékrendje ellenére folyamatosan törekedtem a régimódi hagyományok megtörésére, de a két kultúra között egyensúlyozva harmonikusan élni.
Életem során sok kihívással kellett szembenéznem, de mindig is hittem abban, hogy a tanulás és a kitartás révén bármi elérhető. Fiatal anyaként sikerült leérettségiznem, majd később különféle munkakörökben bebizonyítanom, hogy a roma nők is képesek sikeres karriert építeni. Még a pénzügyi szektorban is helytálltam, ahol tanácsadóként és értékesítőként dolgoztam. Jelenleg utolsó éves vagyok a Wesley János Lelkészképző Főiskola szociális munkás szakán, napközben pedig a Dévai fogadóban segítem a háború elől menekülő ukrán nőket és gyerekeket.
Az oktatás és a közösségszervezés iránti elkötelezettségem folyamatosan arra ösztönöz, hogy másoknak is segítsek elérni céljaikat, Legfőbb célom, hogy a támogatásra szoruló gyerekek számára is biztosítsam az esélyt egy jobb életre. Az elmúlt év során 21.000 családot értem el az ország 15 megyéjében, és folyamatosan dolgozom azon, hogy minden gyermek megkapja a lehetőséget a sikeres jövőt. .
Sok roma asszonyt támogattam abban, hogy szakmát szerezzenek. Legtöbbjük ennek köszönhetően képessé vált arra, hogy dolgozzon, pénzt keressen, új példát mutatva ezzel a gyermekeiknek, akik számára így természetessé vált a továbbtanulás. A munkámat mindig is hatékonyabbá tette az, hogy roma nőként személyesen is átéltem az általam képviselt közösségek problémáit. Ezért is hiszek abban, hogy a közösségi, tapasztalati segítőknek kimelet szerepük lehet az oktatási nehézségek leküzdésében. Mivel különösen fontosnak tartom, hogy minden gyermek egyenlő mértékben férhessen hozzá az oktatáshoz, elvégeztem a Civil Kollégium Alapítvány 1 éves közösségszervezői programját és csatlakoztam a CKA oktatási munkacsoportjához. Oktatási szakértőként segítem az arra alkalmas romákat, hogy maguk szervezzenek támogató közösséget a saját településükön.
Minden egyes lépésem arról szól, hogy a világ egy jobb hely legyen, mindenkinek. Remélem, hogy közösen még többet tehetünk a hátrányos helyzetű közösségekért és gyerekekért.