Így már leül­nek velem beszélni.

„Jó napot igaz­ga­tó­nő! A Civil Kol­lé­gi­um Okta­tá­si Mun­ka­cso­port­já­nak tag­ja vagyok és a nehéz sor­sú tanu­lók segí­té­se miatt kere­sem.” — Igen, ma már itt tar­tok és nyi­tott ajtó­kat találok.

Pilis­csa­bán nevel­ked­tem, csa­lá­dom nagyon sze­ret­te vol­na, hogy emelt szin­tű isko­lá­ba jár­jak. Ott azon­ban egye­dü­li roma szár­ma­zá­sú és kitű­nő tanu­ló­kén rend­sze­res meg­aláz­ta­tás ért. Nem volt értő táma­szom, így át is kerül­tem a helyi, gyen­gébb isko­lá­ba. Fia­tal­ként így bot­la­doz­va fogal­ma­zó­dott meg ben­nem az elha­tá­ro­zás, hogy segí­te­ni fogom a kiszol­gál­ta­tott, sze­gény sor­sú gye­re­ke­ket és felnőtteket.

Már fel­nőtt­ként, édes­apám révén ismer­tem meg a Kato­li­kus Cigány­pasz­to­rá­ci­ót és Dr. Szé­kely János, püs­pök atyát. Ő sze­mé­lye­sen vált lel­ki táma­szom­má és egy­ben főnö­köm­mé az esz­ter­go­mi Bol­dog Cefe­rino Roma Misszi­ó­ban, ahol elkez­dő­dött a közös­sé­gi mun­kám. Ez a támasz és ez a közös­ség ad önbe­csü­lést és lel­ki erőt.

A Civil Kol­lé­gi­um az „Oltass, hogy élj!” prog­ram­ja során talált meg, s meg­in­dí­tot­ta a szí­ve­met. Ezer­rel vetet­tem bele magam a pili­si sze­gény tele­pü­lé­sek lakó­i­nak a védő­ol­tás­sal kap­cso­la­tos fel­vi­lá­go­sí­tá­sá­ba a Covid jár­vány ide­jén. Ekkor szem­be­sül­tem azzal, hogy a hatá­sos szol­gá­lat­hoz nem elég a hit és lel­ke­se­dés. Szak­mai tudás­ra és mód­szer­tan­ra is szük­ség van!
A CKA egy éves közös­ség­szer­ve­ző prog­ram­ja és a rend­sze­res men­to­ri támo­ga­tás koráb­ban elkép­zel­he­tet­len szak­mai támaszt adott, és ad ma is. Erre ala­poz­va bát­rab­ban és maga­biz­to­sab­ban kez­de­mé­nye­zek, a szá­mom­ra is fon­tos ügyekben.