Mesélj kicsit magad­ról! Hogyan vál­tál aktív közös­sé­gi emberré?

Pap Júlia vagyok, Kár­pát­al­ján, Nagy­mu­zsaly­ban születtem.

A hábo­rú miatt a fér­jem­mel és a gye­re­kem­mel mene­kült­ként Buda­pest­re jöt­tünk. A kez­de­ti nehéz­sé­ge­ket egy inter­ne­ten meg­is­mert, rend­kí­vül segí­tő­kész hölgy eny­hí­tet­te, aki azon­nal mun­kát aján­lott nekem és a fér­jem­nek. Meg­ér­ke­zé­sünk után öt napot egy mene­kült­szál­lón töl­töt­tünk, de eköz­ben a segí­tőnk már fel­vet­te a kap­cso­la­tot az Utcá­ról Lakás­ba Egye­sü­let­tel. Egy szí­ves­sé­gi lakàst kap­tunk tőlük 3 hónap­ra, az egye­sü­let pedig elkez­dett velünk dol­goz­ni. Kap­tunk egy szo­ci­á­lis munkàst, aki min­den­ben ami­ben kel­lett a segít­sé­günk­re volt. Aztán telt-múlt az idő, a saját éle­tünk ren­de­ződ­ni kez­dett, ami­kor az egye­sü­let elin­dí­tott egy men­tor­prog­ra­mot. Meg­kér­dez­tek, hogy szeretnék‑e men­tor len­ni a hoz­zám hason­ló csa­lá­dok­nak. Mivel én is mene­kült vol­tam, pon­to­san tud­tam, min men­nek keresz­tül. Így kerül­tem a szo­ci­á­lis mun­ká­ba, és let­tem aktív közös­sé­gi segítő.

Mi adott erőt, mi moti­vált abban, hogy máso­kért, a közös­sé­gé­ért cse­le­kedj? 

Nagy erőt adott nekem az, hogy tud­tam segí­te­ni min­den ember­nek és csa­lád­nak, akik hir­te­len kerül­tek ebbe az új élet­be, az új ország­ba. Én is átél­tem ezt. Azt akar­tam, hogy könnyebb legyen nekik a beil­lesz­ke­dés. Ez moti­vált a leg­in­kább. A saját tapasz­ta­la­ta­im mutat­ták meg, mennyi­re fon­tos a segít­ség a nehéz kez­de­tek­kor. Ez a sze­mé­lyes érin­tett­ség tet­te a segí­tést a leg­fon­to­sabb kül­de­té­sem­mé, hogy mások is mielőbb meg­ta­lál­has­sák a béké­jü­ket és a helyü­ket itt, Magyarországon.