19 évig tar­tó rádi­ós mun­kám során min­dig tár­sa­dal­mi szem­pont­ból fon­tos témá­kat érintettem. 

Az egyik ked­venc tör­té­ne­tem azok­ról az akasz­tói asszo­nyok­ról szól, akik var­ró­nők­ként szó nél­kül tűr­ték a Darab­bér című könyv­ből jól ismert kizsák­má­nyo­lást. Ám ami­kor az évti­ze­des hagyo­má­nyo­kat fel­rúg­va nem enged­ték el őket a var­ro­dá­ból szü­re­tel­ni, fel­lá­zad­tak. S nem áll­tak meg az aktu­á­lis ügy mel­lett, átgon­dol­ták a hely­ze­tü­ket, fel­is­mer­ték az érde­ke­i­ket, és kiáll­tak és har­col­tak értük. Emlék­szem, mennyi­re lenyű­gö­zött a bátor­sá­guk, az össze­tar­tás, ahogy egy ember­ként áll­tak szem­ben a munkaadójukkal. 

Akkor még nem gon­dol­tam, hogy néhány évti­zed múl­va a közös­sé­gi érdek­vé­de­lem fog­ja meg­ha­tá­roz­ni az éle­te­met. De ehhez elébb szük­ség volt egy súlyos közös­sé­gi sére­lem­re: 2011-ben sok akko­ri köz­szol­gá­la­ti rádi­ós tár­sam­mal együtt egyik nap­ról a másik­ra kirúg­tak ben­nün­ket. Idő kel­lett per­sze, hogy fel­ocsúd­jak a törés után, ami nem ment könnyen, de ha nem talá­lok rá a civi­lek vilá­gá­ra és a CKA-ra, talán soha nem tör­té­nik meg. Fel­is­mer­ni az erőt, meg­ta­pasz­tal­ni a hatal­mat: hogy mások­kal együtt­mű­köd­ve képes vagy vál­to­zást elér­ni, és hat­ni a kör­nye­ze­ted­re, hatal­mas fel­is­me­rés volt számomra. 

Érez­tem, hogy ezt aka­rom csi­nál­ni: han­got és esélyt adni minél több ember­nek, közös­ség­nek, hogy képe­sek legye­nek az ügye­i­ket kép­vi­sel­ni, legyen lehe­tő­sé­gük vál­toz­tat­ni. Sok sikert élhet­tünk meg közö­sen. S tud­juk: a leg­na­gyobb győ­ze­lem­hez az ország jelen­tős részé­nek össze­fo­gá­sá­ra volt szük­ség. De meg­csi­nál­tuk! Az a nagy vágyam, hogy az újra meg­ka­pott demok­rá­cia a leg­ki­sebb tele­pü­lé­sen is élő való­ság lehessen. 

Ehhez kérem a segít­sé­ge­te­ket, hogy képez­hes­sük, támo­gat­has­suk hely­ben a demok­rá­ci­ánk őrzőit.