ROMA NŐI CIVIL DÍJ 2026 — KÖZÖNSÉGSZAVAZÁS
Szavazz Te is, kié legyen idén a Roma Női Civil Díj közönségdíja!
Mesélj kicsit magadról! Hogyan váltál aktív közösségi emberré? Mivel foglalkozol most, milyen közösségi feladatot látsz el, miben tudsz segíteni másoknak?
Kőbányán, egy önkormányzati lakásban nőttem fel két testvéremmel. Talán a saját gyerekkori élményeim és az átélt nehézségek miatt már fiatalon érzékennyé váltam azok iránt, akiknek segítségre van szükségük.
Húszévesen férjhez mentem, és még abban az évben ikerédesanya lettem. Amikor a gyerekeim óvodások voltak, feltűnt, mennyi jó állapotú ruhát, cipőt és játékot nőnek ki, amelyek más családoknak még nagy segítséget jelenthetnének. Ezért gyűjtést szerveztem az óvodában. Az adományokból nemcsak egy Pest megyei település rászoruló családjainak jutott, hanem a Fóti Gyermekotthonba is vihettünk. Ez az élmény megerősített abban, hogy néha egészen apró dolgokkal is sokat tehetünk másokért.
2010-ben, a XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesületének megalakulásakor az elsők között csatlakoztam, és a családomat is magammal hoztam. Azóta rendszeresen részt veszek adománygyűjtésekben, karácsonyi és mikulásprogramok szervezésében, állatmenhelyek támogatásában, valamint magányos idősek és nehéz helyzetű családok segítésében.
Körülbelül tizenöt éve a férjemmel együtt polgárőrként is szolgálunk. Gyermekeimet is sikerült bevonnom: 2014-ben, mindössze 14 évesen, ők lettek a XIII. kerület első ifjú polgárőrei. Nagyon büszke vagyok rá, hogy a segítségnyújtás és a közösségért vállalt felelősség családi értékké vált nálunk.
2014-ben a szociális munka is a hivatásommá vált. Jelenleg a XIII. kerületi Szociális Szolgáltató Központ házi segítségnyújtásában dolgozom szociális gondozóként. A mindennapokban időseket támogatok, és számomra a gondoskodás nemcsak a gyakorlati feladatok elvégzését jelenti: legalább ilyen fontos a figyelem, a törődés és az, hogy az ember érezze, nincs egyedül. Munka és család mellett érettségit, majd szociális asszisztensi végzettséget szereztem, 2026 februárjában pedig megkezdtem tanulmányaimat a Kodolányi János Egyetem szociális munka szakán, mert szeretném még több tudással segíteni a kerület lakóit.
A Lokálpatrióták Egyesületében szabadidőmben is aktívan dolgozom. Segítek a rászoruló családoknak, szeretetcsomagokat készítek, rendezvényeket szervezek, koordinálom az étkeztetést és a szállítást, de ha kell, seprűt és lapátot is ragadok. Polgárőrként pedig gyakran találkozom olyan emberekkel, akik nem tudják, hová fordulhatnak segítségért. Ilyenkor igyekszem elindítani számukra a szükséges szociális ügyintézést, hogy hozzájuthassanak az őket megillető támogatásokhoz.
Már több mint 3000 polgárőr szolgálaton vagyok túl. Számomra mindez ugyanarról szól: észrevenni, ha valakinek szüksége van ránk, és nem elmenni mellette. Hiszem, hogy egy közösség attól lesz igazán erős, ha tagjai számíthatnak egymásra.
Milyen nehézségekkel kellett szembenézned a munkád során?
Talán a legnagyobb nehézséget sokáig saját magam jelentettem. Sokáig nem hittem eléggé abban, hogy képes vagyok valóban változtatni mások életén, és hogy van érzékem ehhez a hivatáshoz. Az életutam sem volt mindig könnyű. Fiatal édesanyaként, két gyermek mellett kellett helytállnom, később munka és család mellett pótoltam az érettségit, majd újabb tanulmányokba kezdtem.
Most, 45 évesen, a munkám és a közösségi feladataim mellett egyetemre járok. Ez rengeteg szervezést, lemondást és kitartást igényel, de hiszem, hogy soha nem késő tanulni és fejlődni. A munkám során nap mint nap látom azt is, hogy sokszor nem az a legnagyobb probléma, hogy nincs segítség, hanem az, hogy az emberek nem tudják, milyen lehetőségeik vannak, vagy egyedül nem képesek eligazodni az ügyintézésben. Ezért tartom különösen fontosnak, hogy ne csak felismerjem a problémát, hanem segítsek megtalálni a megoldást is. Számomra nincs annál fontosabb, mint amikor egy elesett ember végül megkapja azt a támogatást, amelyre szüksége van.
Mi adott erőt, mi motivált abban, hogy másokért, a közösségedért cselekedj?
Mindig is hittem abban, hogy minden ember egyformán értékes. Számomra nincsenek különbségek bőrszín, vallás vagy anyagi helyzet alapján. Én mindenekelőtt az EMBERT látom, és úgy gondolom, mindenkinek jár a tisztelet, a figyelem és az emberhez méltó bánásmód.
A segítségnyújtás számomra nem alkalmi jó cselekedet, hanem egész életemet végigkísérő érték. Jó érzés tudni, hogy egy-egy adománnyal, egy beszélgetéssel vagy akár egy ügyintézésben nyújtott segítséggel könnyebbé tehetjük valakinek a mindennapjait.
Nem elég, ha valaki ellátást kap, az is fontos számomra, hogy megfelelő, emberhez méltó ellátásban részesüljön.
Nagy erőt ad, hogy mindezt nem egyedül teszem. A férjem, a gyermekeim és az egész családom mellettem állnak. Együtt járunk a polgárőrségbe, részt veszünk az egyesület programjain, és közösen segítünk, ahol csak tudunk.
Mire vagy a legbüszkébb abból, amit eddig elértél? Mit tartasz a legfőbb sikerednek?
Mindenekelőtt a családomra vagyok a legbüszkébb. Arra, hogy a gyermekeim a példánkat követve maguk is érzékenyek a mások problémáira, és természetes számukra a segítségnyújtás.
Különösen nagy öröm számomra, hogy a lányom munkája is a családok támogatásához kapcsolódik, és nemrégiben ő is jelentkezett egyetemre, hogy még magasabb szinten végezhesse ezt a fontos munkát.
Büszke vagyok arra is, hogy a XIII. Kerületi Rendőrkapitányság négy alkalommal részesített elismerésben a munkámért. Ezek a visszajelzések sokat jelentenek nekem, ahogyan az is, hogy az ellátottjaim egyszerűen csak „Angyalnak” hívnak.
De ha a legnagyobb sikeremet kellene megneveznem, nem az elismeréseket vagy a szolgálatok számát említeném. Hanem azt, hogy az emberek tudják: rám számíthatnak.
A mai napig melegség tölti el a szívemet, ha visszagondolok az első adománygyűjtésünkre, a Pest megyei településre és a Fóti Gyermekotthonra. Tudom, hogy azok a ruhák nem oldották meg a családok minden problémáját, nem fizették ki a számláikat, és nem biztosítottak nekik hosszú távú megélhetést. De talán egy kicsit könnyebbé tették a mindennapjaikat, és több pénz maradhatott a családi kasszában más fontos dolgokra.
És nekem ez is siker.
Hiszem, hogy nem kell mindig nagy dolgokat tenni ahhoz, hogy jobbá tegyük valakinek az életét. Néha elég egy segítő kéz, egy meghallgató fül, egy jó szó vagy egy apró figyelmesség.
Én így élem az életemet. Családanyaként, szociális gondozóként, polgárőrként és lokálpatriótaként. Mert számomra a legfontosabb, hogy embernek maradjunk az emberek között, és ha tudunk, segítsünk egymáson
(A Szavazok gombra kattintva választhatod ki, hogy a jelöltek közül, kire szeretnéd leadni a szavazatodat!).
Roma Női Civil Díj 2026 Díj létrejöttét a CKA partnerségben a Romano Kherrel, a Somnakuno Drom Roma Női Civil Egyesülettel, a Phiren Amenca-val, a Roma Női Hálózattal és a a Józsefváros Közösségeiért Nonprofit Zrt-vel közösen szervezi.
