ROMA NŐI CIVIL DÍJ 2025 — Közönségszavazás

Mesélj kicsit magad­ról! Hogyan vál­tál aktív közös­sé­gi emberré?

Balogh Ramó­na vagyok, 24 éves, Ede­lény­ben élek. Roma szár­ma­zá­sú vagyok, érett­sé­gi­vel és óvo­dai daj­ka szak­ké­pe­sí­tés­sel ren­del­ke­zem, amit jelen­leg is hasz­no­sí­tok az Ede­lé­nyi Gézen­gúz Biz­tos Kez­det Gye­rek­ház­ban és a közös­sé­gi ház­ban vég­zett mun­kám során.

A közös­sé­gi ház­ban a hoz­zánk beté­rő gyer­me­kek­nek segí­tek a sza­bad­idő hasz­nos eltöl­té­sé­ben, a tanu­lás­ban, a hagyo­má­nyok meg­is­me­ré­sé­ben és ápo­lá­sá­ban, vala­mint az ügy­in­té­zés­ben is támo­ga­tást nyúj­tok a csa­lá­dok­nak. 2021 októ­be­ré­ben kezd­tem el itt dol­goz­ni, és azóta vál­tam iga­zán aktív közös­sé­gi emberré.

Mi adott erőt, mi moti­vált abban, hogy máso­kért, a közös­sé­gé­ért cselekedj? 

Gyer­mek­ko­rom­ban sokan nem hit­tek ben­nem, hogy elvég­zem az isko­lát, de ennek elle­né­re sike­re­sen leérett­sé­giz­tem, és szak­mát is sze­rez­tem. Roma szár­ma­zá­som miatt kez­det­ben nehéz volt elhe­lyez­ked­nem, de nem adtam fel, és kitar­tó mun­ká­val elér­tem, hogy olyan terü­le­ten dol­goz­has­sak, ahol nap mint nap segít­he­tek másokon.

A mun­kám során hát­rá­nyos és hal­mo­zot­tan hát­rá­nyos hely­ze­tű embe­rek­kel fog­lal­ko­zom. Napon­ta látom, milyen nehéz­sé­gek­kel küz­de­nek, és sok­szor nincs kihez for­dul­ni­uk. Ez adja szá­mom­ra a leg­na­gyobb moti­vá­ci­ót: segí­te­ni, tájé­koz­tat­ni és támo­gat­ni őket, hogy meg­ta­lál­ják a kiutat a nehéz élet­hely­ze­tek­ből. Fon­tos szá­mom­ra, hogy a közös­ség tag­jai érez­zék – nin­cse­nek egye­dül, van, aki mel­let­tük áll.

Milyen nehéz­sé­gek­kel kel­lett szem­be­néz­ned a mun­kád során?

Kez­det­ben nehéz volt elfo­gad­tat­nom magam a szü­lők­kel és a gye­re­kek­kel is. Min­den ember más sze­mé­lyi­ség, ezért idő­be telt, mire bizal­mi kap­cso­la­tot tud­tam kiala­kí­ta­ni velük. Az ele­jén sokan zár­kó­zot­tak vol­tak, hiszen még nem ismer­tek, de mára sike­rült köl­csö­nös tisz­te­le­ten ala­pu­ló, bizal­mas kap­cso­la­tot kiépítenünk.

Mire vagy a leg­büsz­kébb abból, amit eddig elér­tél? Mit tar­tasz a leg­főbb sike­red­nek? 

Büsz­ke vagyok arra, hogy a csa­lá­dom­ban én vagyok az első nő, aki leérett­sé­gi­zett. Közel öt éve van állan­dó mun­ka­he­lyem, önál­ló kere­set­tel ren­del­ke­zem, és önál­ló éle­tet élek.

Jelen­leg a TASZ-nál vagyok men­to­rált, koráb­ban pedig a Roma­ver­si­tas Mara-köré­nek vol­tam tag­ja, ahol sike­res elő­adá­so­kat tar­tot­tam és a repro­duk­tív egész­ség téma­kö­ré­ben sze­rez­tem érté­kes szak­mai isme­re­te­ket. A prog­ram része­ként nyá­ron egy saját közös­sé­gi kez­de­mé­nye­zést is meg­va­ló­sí­tot­tam, amely során gya­kor­la­ti tapasz­ta­la­to­kat sze­rez­tem a közös­ség­fej­lesz­tés és szer­ve­zés területén.

Ezek az élmé­nyek sokat segí­tet­tek abban, hogy maga­biz­to­sab­bá vál­jak, és olyan tudás­ra tegyek szert, amellyel máso­kat is tudok támo­gat­ni. A leg­na­gyobb sike­rem­nek azt tar­tom, hogy a saját pél­dám­mal máso­kat is ins­pi­rál­ha­tok arra, hogy higgye­nek maguk­ban, és mer­je­nek ten­ni a céljaikért.

MEGNÉZEM A TÖBBI JELÖLTET!