A képen látható fantasztikus nők a kemény ellenállás igazi megtestesítői!

Közülük ketten a CKA Hálózat és a Víz Koalíció tagjai is, így mi is büszkék lehetünk megindító előadásukra a Resist Lab konferencián, amelyet az Amnesty és a Civilizáció Koalíció szervezett 2025. november 4‑én Budapesten, mely.
A „Kis települések nagy harcai” blokk bemutatta, hogy a helyi küzdelmek mennyire meghatározóak:
Kozma Éva (Miakö) a mikepércsi anyák elszánt küzdelmét vázolta fel a közvetlen szomszédságukban lévő akkugyár ellen. Az anyák a harc mellett megalakították az „Anyádmér hálózatot” is, hogy már gyerekkorban növeljék a tudatosságot a láthatatlan légszennyezés veszélyeiről.

Szaszkó Andrea a Göd-ÉRT egyesület közel 8 éves, megállíthatatlan küzdelmének történetét mesélte el a Samsung gyáróriása ellen, amely – ahogy fogalmazott – „állam az államban”, teljesen öntörvényűen működik. Most épp hatalmas sikert arattak azzal, hogy a törvényszék megsemmisítette a gödi Samsung gyár összes működési típusú környezetvédelmi engedélyét! De tudják: nem ülhetnek karba tett kézzel. Nem adják fel, amíg magasabb szintű döntéshozókkal nem tárgyalhatnak.

Korcsák Mónika a pilismaróti sóderbánya ügyét, a DUNAKÉKE 5 éves harcának legfőbb állomásait osztotta meg, melynek köszönhetően sikerült megakadályozniuk a bánya működését. A tanulság: Ha nem teszünk semmit, akkor minden elveszik. A nehéz pillanatokban (amiből bőven kijutott neki is) a hit segített átlendülni: a hit, hogy nincs egyedül, és a hit abban, hogy kötelességünk megóvni a Földet és a környezetünket.

A Siker Kulcsa: Közös Cselekvés
Ne feledjük: Az ellenállás akkor sikeres, ha közösen cselekszünk!
Csatlakozz te is a harchoz! Keresd a CKA hálózatot! Írj nekünk!
