Részvételi eszközök a helyi döntéshozatalban

Demokrácia két választás között — hogyan szólhatunk bele a helyi döntésekbe?
A helyi közösségeknek már ma is számos lehetőségük van arra, hogy részt vegyenek a településüket érintő, önkormányzati döntések alakításában. Ha pedig olyan képviselő-testület dolgozik egy településen, amely a demokráciát nem úgy képzeli el, hogy a választók véleménye csak és kizárólag szavazóhelyiségben számít, akkor partnerségben további részvételi lehetőségek is megnyílhatnak.
Ezek az eszközök lehetőséget adnak arra, hogy a lakosok kifejezzék igényeiket és érdekeiket, bekapcsolódjanak a döntések előkészítésébe, sőt bizonyos esetekben maguk is részt vegyenek a döntéshozatalban.
Milyen lehetőségeink vannak?
A műhely első órájában megismerjük a helyi részvétel legfontosabb eszközeit és lehetőségeit: mit tehetnek az állampolgárok, milyen formákban kapcsolódhatnak be a helyi ügyekbe, és hogyan válhat a lakossági részvétel a helyi demokrácia működő részévé.
A második órában pedig a résztvevők tapasztalataira építve közösen gondolkodunk arról, hogyan lehet ezeket az eszközöket a gyakorlatban is hatékonyan és működőképesen alkalmazni.
Kiket várunk?
Állampolgárokatt, önkormányzati képviselőket és önkormányzati dolgozókatt várunk, aki számára fontos: hogy a demokrácia ne érjen véget a választásokkal, és az állampolgári részvételnek két választás között is valódi szerepe legyen a helyi döntéshozatalban.
IDŐPONT : 2026. október 07. 17.30 — 19.30
Trénerek : Bálint Mónika és Csordás Anett, a CKA közösségszervezői.
REGISZTRÁLJ! Gyere el tudásteremtő műhelyünkbe!
A helyi demokrácia akkor működik igazán, ha a lakosok nemcsak választanak, hanem folyamatosan alakíthatják is a közösségük életét.
A műhelyeken való részvétel ingyenes, de ha lehetőséged van rá, örömmel fogadjuk, ha adománnyal hozzájárulsz a program megvalósításának költségeihez.
