A gyakorlat teszi a csapatot

Két önkéntesünk, Annus Szabolcs és Horváth István az Erasmus Mobility+ program keretében egy hetet tölthetett Barcelonában, ahol a kikapcsolódás mellett egy minden szempontból izgalmas és hasznos képzésen is részt vettek.

A Team­work and Team­buil­ding: Reach High and Far (Csa­pat­mun­ka és csa­pat­épí­tés: Érj el maga­sabb­ra és messzebb­re) című kép­zés elsőd­le­ge­sen arra fókusz­ált, hogyan lehet egy cso­port­ból való­di csa­pa­tot for­mál­ni: hogyan ismer­jük fel tár­sa­ink képes­sé­ge­it, hogyan kom­mu­ni­kál­junk velük, és hogyan hasz­nál­juk ki haté­ko­nyan a humán erő­for­rá­so­kat cél­ja­ink eléré­se érde­ké­ben. Legyen szó egy ügy meg­ol­dá­sá­ról, a cso­port­ko­hé­zió fel­épí­té­sé­ről, az embe­rek­kel való kom­mu­ni­ká­ci­ó­ról vagy akár egy intéz­mé­nyi struk­tú­ra kialakításáról.

A kép­zést Miran­da D’Arcy tar­tot­ta, aki Sza­bolcs beval­lá­sa sze­rint az egyik leg­jobb tré­ner, aki­vel vala­ha együtt dol­go­zott. A tré­ner nem­csak a tan­anya­got adta át, hanem oda­fi­gyelt a részt­ve­vők­re is: humo­rá­val segí­tet­te az anyag jobb meg­ér­té­sét, és szám­ta­lan gya­kor­la­ti, játé­kos mód­szert talált arra, hogy a részt­ve­vők köze­leb­bi kap­cso­lat­ba kerül­je­nek egy­más­sal, és való­di csa­pat­mun­ka ala­kul­jon ki.

Hét­főn, ami­kor Miran­da beje­len­tet­te, hogy a hét végé­re már nem cso­port­ként, hanem csa­pat­ként fogunk magunk­ra tekin­te­ni, mi magunk is kis­sé két­ked­ve fogad­tuk ezt. Az utol­só napon azon­ban kide­rült, hogy az elmúlt néhány nap való­ban csa­pat­tá for­mált ben­nün­ket. Az utol­só gya­kor­la­tok során már aktí­van hagyat­koz­nunk kel­lett egy­más képes­sé­ge­i­re és erős­sé­ge­i­re, arra, hogy ki miben érzi magát kom­for­to­san, és ezek alap­ján kel­lett meg­ol­da­nunk a fel­ada­to­kat. Ezek a közös hely­ze­tek való­ban össze­ko­vá­csol­ták a résztvevőket.

Az ilyen és ehhez hason­ló kép­zé­sek egyik hátul­ütő­je, hogy egy­szer véget érnek. A részt­ve­vők vissza­men­nek saját közös­sé­gük­be, és a közös mun­ka egy­szer csak meg­szű­nik. Ezért min­den­kép­pen fon­tos, hogy kap­cso­lat­ban marad­junk, és a jövő­ben is tud­junk kom­mu­ni­kál­ni, tapasz­ta­la­tot cse­rél­ni, illet­ve meg­lá­to­gat­ni egymást.

Sok­szor ez a faj­ta kime­ne­tel sok­kal érté­ke­sebb, hiszen bebi­zo­nyít­ja, hogy van közös jövőnk, közös célunk, közös ügyünk – vagy, ha más nem is, ember­ként milyen jól tudunk együtt­mű­köd­ni, és bará­to­kat, sors­tár­sa­kat szerezni.

Ugyan­ak­kor mind­emel­lett sze­ret­nénk azt is meg­osz­ta­ni vele­tek, hogy egyik kép­zés sem tud töké­le­tes len­ni. A részt­ve­vők nagyon sok infor­má­ci­ót, gon­do­la­tot, gya­kor­la­tot és mód­szert visz­nek maguk­kal, mind­emel­lett per­sze min­den­ki a saját cso­port­já­ra, közös­sé­gé­re, mun­ká­já­ra vetí­ti le azt, amit tanult. És mivel nem vagyunk egy­for­mák, nem min­den elhang­zott isme­ret hasz­nál­ha­tó fel.

Lesz olyan, ami szá­munk­ra, a CKA vagy a Par­tis­cum Egye­sü­let a Sze­ge­di LMBT Közös­sé­gért szem­pont­já­ból fel­hasz­nál­ha­tó, és lesz olyan is, amit saj­nos nem tudunk leké­pez­ni, vagy csak módo­sí­tá­sok­kal. Nagyon fon­tos kiemel­ni, hogy ez nem nega­tí­vum, ez – mond­hat­ni – az élet rend­je. Az isme­re­tek attól még nagyon is fon­to­sak, ha másért nem, hát azért, mert tapasz­ta­la­tok, ame­lye­ket később, az élet egy másik pont­ján még felhasználhatunk.

Egy olyan ország, amely mély val­lá­sos gyö­ke­rek­kel ren­del­ke­zik, még­is ter­mé­sze­te­sen, kér­dés nél­kül értel­me­zi az elfo­ga­dást és az LMBTQ+ közös­ség jelen­lé­tét – ez szá­muk­ra és szá­munk­ra is egye­ne­sen fel­eme­lő érzés volt. Az utcá­kon pla­ká­tok és moli­nók, ren­ge­teg üzlet­ben szi­vár­vá­nyos mat­ri­cák jelen­tek meg, az azo­nos nemű párok sza­ba­don, kézen fog­va sétál­tak az utcá­kon vagy ültek a met­rón. Sit­ges pedig maga volt a sza­bad­ság és az egyen­lő­ség tör­té­ne­ti váro­sa, ahol részt­ve­vő­ink meg­fo­gad­ták: ha meg­nye­rik a lot­tót, itt vesz­nek lakást.

Már csak a szel­vény hiányzik!

Sza­bolcs a követ­ke­ző­kép­pen érté­kel­te ezt:

„Szi­vár­vá­nyos legye­ző­vel, szi­vár­vá­nyos zok­ni­ban, kar­kö­tő­ben és szi­vár­vá­nyos póló­ban sétál­tunk az utcán. 16 év után elő­ször nem volt gyo­mor­gör­csöm attól, hogy eset­leg meg­ver­het­nek az utcán. Sőt, báto­rí­tó volt azt lát­ni, hogy mások is így tesznek.”

Az Eras­mus Mobi­lity+ nem­csak lehe­tő­sé­get ad arra, hogy új helye­ket és embe­re­ket ismer­jünk meg, hanem olyan tudást és tapasz­ta­la­to­kat is ad, ame­lye­ket haza­tér­ve tovább­vi­he­tünk és meg­oszt­ha­tunk saját közös­sé­günk­kel. Sza­bolcs és Ist­ván szá­má­ra a bar­ce­lo­nai kép­zés nem ért véget a haza­út­tal: a tanult mód­sze­re­ket, tapasz­ta­la­to­kat és ins­pi­rá­ci­ó­kat a jövő­ben a CKA és a közös­sé­ge­ink mun­ká­já­ban is sze­ret­nék hasz­no­sí­ta­ni és továbbadni.

Egy ilyen kép­zés egy­szer­re jelent új tudást, új kap­cso­la­to­kat, új néző­pon­to­kat – és olyan tapasz­ta­la­to­kat, ame­lyek hosszú távon is velünk marad­nak. A meg­szer­zett tudás pedig nem­csak az ő mun­ká­ju­kat gaz­da­gít­ja, hanem azok­hoz is eljut, akik­kel együtt dolgoznak.

( Annus Sza­bolcs beszámolója)

Köszön­jük az Eras­mus+ által biz­to­sí­tott lehe­tő­sé­get és a Tem­pus Köz­ala­pít­vány támo­ga­tó segít­sé­gét a mobi­li­tá­sok megvalósításában.