21 09

Építsük fel azt a világot, amelyben élni szeretnénk!

A kilen­ce­dik Nem­zet­kö­zi Nyá­ri Egye­tem volt az eddi­gi leg­na­gyobb, leg­sok­szí­nűbb ilyen ese­mé­nyünk. Az „Épít­sük fel azt a vilá­got, amely­ben élni sze­ret­nénk!” szlo­gen­je alatt össze­gyű­lő 73 részt­ve­vő a követ­ke­ző orszá­gok­ból érke­zett: Fehér­orosz­or­szág, Bel­gi­um, Hor­vát­or­szág, Cseh­or­szág, Német­or­szág, Magyar­or­szág, Nor­vé­gia, Len­gyel­or­szág, Romá­nia, Szer­bia, Szlo­vá­kia, Spa­nyol­or­szág, Hol­lan­dia és az Egye­sült Államok.

A részt­ve­vők­nek egy héten át egy vidé­ki magyar okta­tá­si intéz­mény volt az ott­ho­nuk, ahol egy inten­zív tanu­lá­si, vala­mint közös­ség- és stra­té­gia­épí­tő folya­mat­ban vet­tek részt.

Ebben az évben a ter­ve­ző bizott­ság három külön­ál­ló, de egy­más­hoz illesz­ke­dő téma­kör­re osz­tot­ta a nyá­ri egye­te­met, és kisebb mun­ka­cso­por­tok­ban három tema­ti­kus irányt ala­kí­tott ki: 1) gaz­da­sá­gi és faji kire­kesz­tés, 2) nép­mű­ve­lés és/vagy kri­ti­kai peda­gó­gia, 3) poli­ti­kai cse­lek­vés. Min­den témá­nak ple­ná­ris ülést szen­tel­tek, és műhe­lyek, tanu­ló­kö­rök, vala­mint egy tel­jes cso­por­tos stra­té­gi­ai szi­mu­lá­ci­ós gya­kor­lat fűz­ték össze a három témakört.

Gru­ia Bum­bu, romá­ni­ai roma közös­sé­gi veze­tő az akti­viz­mus szik­rá­já­ról beszél.

“Az állampolgár megszületése” 

Haza­fe­lé tar­tott a vona­ton, miu­tán a Buda­pes­ti Város­há­za előtt részt vett éle­te első tün­te­té­sén, és egy­szer csak elfog­ta az érzés, hogy most már ő is „poli­ti­kus lény”. A Nem­zet­kö­zi Nyá­ri Egye­te­men elő­adott vita­in­dí­tó beszé­dé­ben Udvar­he­lyi Tessza elme­sél­te nekünk, hogy az akti­vis­tá­kat meg­fe­le­lő távol­ság­ból támo­gat­ni pró­bá­ló aka­dé­mi­kus hogyan döb­bent rá, nem marad­hat „sem­le­ges” ebben a folyamatban.

“Valamit tennie kellett” 

Tessza mun­ká­ja A Város Min­den­kié cso­port meg­ala­ku­lá­sá­hoz veze­tett, amely az egyet­len alul­ról épít­ke­ző, a lak­ha­tás­sal kap­cso­lat­ban érdek­vé­dő tevé­keny­sé­get foly­ta­tó civil szer­ve­zet Magyar­or­szá­gon. Később meg­ala­pí­tot­ta a Köz­élet Isko­lá­ját, amely a magyar civil tár­sa­da­lom külön­bö­ző szek­to­ra­i­val kap­cso­la­tos tanu­lás­nak ad teret.

„…a kri­ti­kai peda­gó­gia sze­re­pe egy, a cse­lek­vés­ben gyö­ke­re­ző tanu­lá­si folya­mat elő­se­gí­té­se, illet­ve vég­ső soron mások elve­ze­té­se addig a pon­tig, amíg maguk is fel­éb­red­nek, és cse­lek­vő állam­pol­gá­rok­ká válnak.”

Annak fel­is­me­ré­se, hogy ő maga is poli­ti­kus lény, olyan volt Tessza szá­má­ra, mint egy ébre­dés — ő maga „az állam­pol­gár meg­szü­le­tés­ként” írta le ezt az érzést. Meg­lá­tá­sa sze­rint a kri­ti­kai peda­gó­gia sze­re­pe egy, a cse­lek­vés­ben gyö­ke­re­ző tanu­lá­si folya­mat elő­se­gí­té­se, illet­ve vég­ső soron mások elve­ze­té­se addig a pon­tig, amíg maguk is fel­éb­red­nek, és cse­lek­vő állam­pol­gá­rok­ká válnak.

Tessza szí­ve­sen beszélt egy „ara­nyos kis civil szer­ve­zet” alkal­ma­zott­ja­ként szer­zett sok­éves tapasz­ta­la­tá­ról is, még a moz­ga­lom­szer­ve­zés előt­ti idők­ből. Kényel­mes mun­ka­hely volt, kivá­ló mun­ka­tár­sak­kal — ugyan­ak­kor egy olyan szer­ve­zet­ről beszé­lünk, amely tuda­to­san távol tar­tot­ta magát a poli­ti­ká­tól vagy a poli­ti­ka­csi­ná­lás­tól. Akár tuda­tos lépés volt ez részük­ről, akár a beavat­ko­zás miként­jé­vel kap­cso­la­tos tudás hiá­nyá­ra vezet­he­tő vissza, ezek a szer­ve­ze­tek úgy dön­töt­tek, hogy „sem­le­ge­sek” maradnak.

Azon­ban Tessza úgy érez­te, hogy ha elke­rül­jük a körü­löt­tünk lévő világ ezen alap­ve­tő ténye­ző­i­vel való fog­lal­ko­zást, akkor ezek a civil szer­ve­ze­tek saját erőt­len­sé­gün­ket terem­tik újra. Most, hogy kor­má­nyuk üldöz­ni kezd­te a civil tár­sa­dal­mat, a magyar­or­szá­gi civil szer­ve­ze­tek­nek meg kell tanul­ni­uk, hogyan lehet demok­rá­ci­át csi­nál­ni miköz­ben az éppen eltű­nő­ben van.

“Udvar­he­lyi Tessza a rész­vé­te­len ala­pu­ló okta­tás­ról tart műhelymunkát.”

“A közösségek megtalálják erejüket”

Az euró­pai romá­kat közel 500 évig tar­tot­ták rab­szol­ga­sor­ban. Jogi­lag csak 1864-ben vál­tak sza­bad­dá, de ez is csak név­le­ges sza­bad­ság volt. Két­ség­be­ej­tő gaz­da­sá­gi hely­ze­tük miatt a leg­több fel­sza­ba­dí­tott ember azon­nal vissza­tért ahhoz a mun­ká­hoz, ame­lyet azt meg­elő­ző­en rab­szol­ga­ként végzett.

Hét évti­zed­del később, a holo­kauszt során a roma közös­sé­ge­ket ismét meg­ti­ze­del­ték. Mind­ezek elle­né­re a romák közös­sé­gei ellen­áll­tak a viszontagságoknak.

„Ez jó alka­lom volt szá­mom­ra, hogy emlé­kez­zek az akti­viz­mus szik­rá­já­ra, amely arra kész­tet, hogy a mun­ká­mat végezzem.”

Gru­ia Bum­bu romá­ni­ai roma közös­sé­gi veze­tő közép­osz­tály­be­li csa­lád­ban nőtt fel, és meg­fe­le­lő okta­tás­ban része­sült. Ez azon­ban nem sokat szá­mí­tott, ami­kor hát­rá­nyos meg­kü­lön­böz­te­tés érte az isko­lá­ban, vagy lakó­he­lyén erő­szak­kal fenyegették.

A Nem­zet­kö­zi Nyá­ri Egye­tem máso­dik ple­ná­ris ülé­sén elő­adott beszé­dé­ben Gru­ia elme­sél­te, hogy 2005-ben szél­ső­jobb­ol­da­li akti­vis­ták azzal fenye­get­ték meg a csa­lád­ját, hogy meg­tá­mad­ják a csa­lá­di étter­mü­ket. Az álta­la meg­osz­tott sze­mé­lyes tör­té­ne­tek­ből érzé­kel­he­tő­vé vált az ő és közös­sé­ge által oly hosszú ide­je érzett fájdalom.

Ugyan­ak­kor Gru­ia tör­té­ne­te­i­nek volt egy másik kulcs­fon­tos­sá­gú motí­vu­ma is: az ellen­ál­lás motí­vu­ma. A jelen­le­gi mun­ká­já­hoz — ami a román roma közös­sé­gek fej­lő­dé­sét cél­zó euró­pai támo­ga­tá­sok keze­lé­se — veze­tő út egy olyan sze­mély mél­tó­sá­gá­ban gyö­ke­re­zik, aki eldön­töt­te, hogy küz­de­ni fog az igaz­ság­ta­lan­ság ellen.

Gru­ia azzal fejez­te be nagy­ha­tá­sú fel­szó­la­lá­sát, hogy meg­kö­szön­te Nem­zet­kö­zi Nyá­ri Egye­tem szer­ve­ző­i­nek a lehe­tő­sé­get a fel­szó­la­lás­ra: „Ez jó alka­lom volt szá­mom­ra, hogy emlé­kez­zek az akti­viz­mus szik­rá­já­ra, amely arra kész­tet, hogy a mun­ká­mat végezzem.”

Gru­ia Bum­bu és Jess Camp­bell fel­ké­szül­nek vita­in­dí­tó beszé­dük megtartására.

“A szabadságunkért való közös fellépés”

Gru­a­ia ülé­sé­nek másik elő­adó­ja Jess Camp­bell, az Egye­sült Álla­mok­be­li Vidé­ki Közös­ség­szer­ve­ző Pro­jekt közös­ség­szer­ve­ző­je és társ­igaz­ga­tó­ja volt. Jess beszélt a gye­rek­ko­rá­ról, ame­lyet egy főként fehé­rek lak­ta mun­kás­osz­tály­be­li közös­ség­ben töl­tött, igen messze a nagy­vá­ros prosperitásától.

Jess akkor érez­te meg elő­ször az akti­viz­mus izét, ami­kor diák­tár­sa­i­val együtt sike­re­sen kam­pá­nyolt az ellen, hogy cégek rek­lá­moz­has­sa­nak a közép­is­ko­lá­já­ban. (Az alul­fi­nan­szí­ro­zott­ság miatt az USA sze­gé­nyebb része­in sok isko­la dönt úgy, hogy olyan prog­ra­mo­zott hir­de­té­se­ket jele­nít meg a diá­kok szá­má­ra, ame­lye­ket az üzle­ti szfé­rá­ból érke­zett szpon­zo­rok készí­te­nek cse­ré­be azért, hogy erő­for­rá­so­kat biz­to­sí­ta­nak az isko­la számára.)

„Ennek a korai tapasz­ta­lás­nak köszön­he­tő­en érez­te meg, hogy milyen az, ami­kor „egy csa­pat beil­lesz­ked­ni kép­te­len ember” össze­jön, és szem­be­he­lyez­ke­dik egy olyan irány­elv­vel, amellyel nem érte­nek egyet. De mit tegyünk akkor, ha nem egy adott irány­el­vet ellen­zünk, hanem pél­dá­ul azt, hogy szél­ső­jobb­ol­da­li akti­vis­ták özön­lik el közösségünket?”

Jess arról is beszélt, hogy váro­sá­nak főut­cá­ján egy neo­ná­ci szer­ve­zet pró­bál bol­tot nyit­ni, és ott egy­re inkább teret nyer. Sőt mi több, Ore­gon — az állam, amely­ben Jess él — az ország szél­ső­job­bos szer­ve­ze­tei által szer­ve­zett til­ta­ko­zó moz­gal­mak köz­pont­já­vá vált — közü­lük sokan nyíl­tan visel­nek auto­ma­ta fegy­ve­re­ket az utcán.

Annak elle­né­re, hogy több­ször meg­fe­nye­get­ték, Jess tovább­ra is együtt dol­go­zik külön­bö­ző vidé­ki közös­sé­gek­kel, hogy azok ellen tud­ja­nak áll­ni ezek­nek a naci­o­na­lis­ta szer­ve­ze­tek­nek — nem­ré­gi­ben pedig kiad­tak egy útmu­ta­tót, amely­ben rész­le­te­sen beszá­mol­nak tapasz­ta­la­ta­ik­ról. Hang­sú­lyoz­ta, hogy néha elég, ha embe­rek egy kisebb cso­port­ját össze tud­juk hoz­ni egy vidé­ki közös­ség­ben, mert az embe­rek haj­la­mo­sak nemet mon­da­ni a gyű­lö­let­re. Végül a követ­ke­ző kér­dést tet­te fel a Nem­zet­kö­zi Nyá­ri Egye­tem hall­ga­tó­i­nak: „Az embe­rek tar­toz­ni akar­nak vala­ho­va. Vajon létrehozunk‑e szá­muk­ra vala­mit, aho­va tartozhatnak?”

“Egy közös pil­la­nat a Nem­zet­kö­zi Nyá­ri Egyetemről.”

Sikeres mozgalmak építése

Hogyan szé­le­sít­het­jük ki a „poli­ti­ka” szó értel­me­zé­sét? — ez volt egyik kulcs­fon­tos­sá­gú kér­dés, amellyel a Nem­zet­kö­zi Nyá­ri Egye­tem részt­ve­vői meg­bir­kóz­tak. Hogyan helyez­ked­he­tünk szem­be azzal az elkép­ze­lés­sel, hogy a poli­ti­ka alap­ve­tő­en egy „mocs­kos” dolog? Hogyan beszél­het­nénk a poli­ti­ká­ról, mint közjóról?

Azon túl, hogy ami­kor úgy­mond „demok­rá­ci­át csi­ná­lunk”, akkor a szé­le­sebb tár­sa­da­lom job­ban oda­fi­gyel ránk, és néhány pil­la­nat­ra napi­rend­re kerü­lünk, a válasz­tá­sok ugyan­csak lehe­tő­sé­get adnak nekünk, a civil tár­sa­da­lom tag­ja­i­nak, hogy szer­ve­ze­te­ink bázi­sát kiépítsük.

„A demok­rá­cia egy mes­ter­ség, amit ki kell tanulni.””

Ezzel a gon­do­lat­tal vissza­té­rünk Tessza vita­in­dí­tó beszé­dé­re. Ő hét olyan dol­got jelölt meg, amellyel sze­rin­te a magyar­or­szá­gi tár­sa­dal­mi moz­gal­mak­nak ren­del­kez­ni­ük kel­le­ne. Erre a lis­tá­ra tekint­he­tünk úgy is, mint amely mind­annyi­unk szá­má­ra érvényes:

Egy­ér­tel­mű jövő­kép­re van szük­sé­günk.
Demok­ra­ti­kus struk­tú­rá­ra van szük­sé­günk.
Ki kell épí­te­nünk a bázi­sun­kat.
Stra­té­gi­á­ra van szük­sé­günk.
Tuda­to­san fel­épí­tett mód­szer­tan­ra van szük­sé­günk.
Olyan szö­vet­sé­ge­ket kell köt­nünk, ame­lyek átha­tol­nak az osz­tá­lyo­kat, etni­ku­mok, tár­sa­dal­mi cso­por­to­kat elvá­lasz­tó határ­vo­na­la­kon.
Végül pedig olyan tak­ti­ká­kat kell alkal­maz­nunk, ame­lyek alkal­ma­sak a hata­lom­mal való szembehelyezkedésre.

Mind­ezt gya­kor­la­ti szin­ten kell kifej­lesz­te­nünk, azál­tal, hogy pró­bál­koz­zunk és tanu­lunk hibá­ink­ból. El kell mélyí­te­nünk a körü­löt­tünk lévő világ­gal kap­cso­la­tos meg­ér­té­sün­ket, és jár­tas­sá­go­kat kell sze­rez­nünk a közös cse­lek­vés­hez. Ahogy azt Tessza meg­fo­gal­maz­ta, „a demok­rá­cia egy mes­ter­ség, amit ki kell tanulni.”

És mi pon­to­san ezt tet­tük az idei Nem­zet­kö­zi Nyá­ri Egye­te­men is.