A kilencedik Nemzetközi Nyári Egyetem volt az eddigi legnagyobb, legsokszínűbb ilyen eseményünk. Az „Építsük fel azt a világot, amelyben élni szeretnénk!” szlogenje alatt összegyűlő 73 résztvevő a következő országokból érkezett: Fehéroroszország, Belgium, Horvátország, Csehország, Németország, Magyarország, Norvégia, Lengyelország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Spanyolország, Hollandia és az Egyesült Államok.
A résztvevőknek egy héten át egy vidéki magyar oktatási intézmény volt az otthonuk, ahol egy intenzív tanulási, valamint közösség- és stratégiaépítő folyamatban vettek részt.
Ebben az évben a tervező bizottság három különálló, de egymáshoz illeszkedő témakörre osztotta a nyári egyetemet, és kisebb munkacsoportokban három tematikus irányt alakított ki: 1) gazdasági és faji kirekesztés, 2) népművelés és/vagy kritikai pedagógia, 3) politikai cselekvés. Minden témának plenáris ülést szenteltek, és műhelyek, tanulókörök, valamint egy teljes csoportos stratégiai szimulációs gyakorlat fűzték össze a három témakört.
“Az állampolgár megszületése”
Hazafelé tartott a vonaton, miután a Budapesti Városháza előtt részt vett élete első tüntetésén, és egyszer csak elfogta az érzés, hogy most már ő is „politikus lény”. A Nemzetközi Nyári Egyetemen előadott vitaindító beszédében Udvarhelyi Tessza elmesélte nekünk, hogy az aktivistákat megfelelő távolságból támogatni próbáló akadémikus hogyan döbbent rá, nem maradhat „semleges” ebben a folyamatban.
“Valamit tennie kellett”
Tessza munkája A Város Mindenkié csoport megalakulásához vezetett, amely az egyetlen alulról építkező, a lakhatással kapcsolatban érdekvédő tevékenységet folytató civil szervezet Magyarországon. Később megalapította a Közélet Iskoláját, amely a magyar civil társadalom különböző szektoraival kapcsolatos tanulásnak ad teret.
„…a kritikai pedagógia szerepe egy, a cselekvésben gyökerező tanulási folyamat elősegítése, illetve végső soron mások elvezetése addig a pontig, amíg maguk is felébrednek, és cselekvő állampolgárokká válnak.”
Annak felismerése, hogy ő maga is politikus lény, olyan volt Tessza számára, mint egy ébredés — ő maga „az állampolgár megszületésként” írta le ezt az érzést. Meglátása szerint a kritikai pedagógia szerepe egy, a cselekvésben gyökerező tanulási folyamat elősegítése, illetve végső soron mások elvezetése addig a pontig, amíg maguk is felébrednek, és cselekvő állampolgárokká válnak.
Tessza szívesen beszélt egy „aranyos kis civil szervezet” alkalmazottjaként szerzett sokéves tapasztalatáról is, még a mozgalomszervezés előtti időkből. Kényelmes munkahely volt, kiváló munkatársakkal — ugyanakkor egy olyan szervezetről beszélünk, amely tudatosan távol tartotta magát a politikától vagy a politikacsinálástól. Akár tudatos lépés volt ez részükről, akár a beavatkozás mikéntjével kapcsolatos tudás hiányára vezethető vissza, ezek a szervezetek úgy döntöttek, hogy „semlegesek” maradnak.
Azonban Tessza úgy érezte, hogy ha elkerüljük a körülöttünk lévő világ ezen alapvető tényezőivel való foglalkozást, akkor ezek a civil szervezetek saját erőtlenségünket teremtik újra. Most, hogy kormányuk üldözni kezdte a civil társadalmat, a magyarországi civil szervezeteknek meg kell tanulniuk, hogyan lehet demokráciát csinálni miközben az éppen eltűnőben van.
“A közösségek megtalálják erejüket”
Az európai romákat közel 500 évig tartották rabszolgasorban. Jogilag csak 1864-ben váltak szabaddá, de ez is csak névleges szabadság volt. Kétségbeejtő gazdasági helyzetük miatt a legtöbb felszabadított ember azonnal visszatért ahhoz a munkához, amelyet azt megelőzően rabszolgaként végzett.
Hét évtizeddel később, a holokauszt során a roma közösségeket ismét megtizedelték. Mindezek ellenére a romák közösségei ellenálltak a viszontagságoknak.
„Ez jó alkalom volt számomra, hogy emlékezzek az aktivizmus szikrájára, amely arra késztet, hogy a munkámat végezzem.”
Gruia Bumbu romániai roma közösségi vezető középosztálybeli családban nőtt fel, és megfelelő oktatásban részesült. Ez azonban nem sokat számított, amikor hátrányos megkülönböztetés érte az iskolában, vagy lakóhelyén erőszakkal fenyegették.
A Nemzetközi Nyári Egyetem második plenáris ülésén előadott beszédében Gruia elmesélte, hogy 2005-ben szélsőjobboldali aktivisták azzal fenyegették meg a családját, hogy megtámadják a családi éttermüket. Az általa megosztott személyes történetekből érzékelhetővé vált az ő és közössége által oly hosszú ideje érzett fájdalom.
Ugyanakkor Gruia történeteinek volt egy másik kulcsfontosságú motívuma is: az ellenállás motívuma. A jelenlegi munkájához — ami a román roma közösségek fejlődését célzó európai támogatások kezelése — vezető út egy olyan személy méltóságában gyökerezik, aki eldöntötte, hogy küzdeni fog az igazságtalanság ellen.
Gruia azzal fejezte be nagyhatású felszólalását, hogy megköszönte Nemzetközi Nyári Egyetem szervezőinek a lehetőséget a felszólalásra: „Ez jó alkalom volt számomra, hogy emlékezzek az aktivizmus szikrájára, amely arra késztet, hogy a munkámat végezzem.”
“A szabadságunkért való közös fellépés”
Gruaia ülésének másik előadója Jess Campbell, az Egyesült Államokbeli Vidéki Közösségszervező Projekt közösségszervezője és társigazgatója volt. Jess beszélt a gyerekkoráról, amelyet egy főként fehérek lakta munkásosztálybeli közösségben töltött, igen messze a nagyváros prosperitásától.
Jess akkor érezte meg először az aktivizmus izét, amikor diáktársaival együtt sikeresen kampányolt az ellen, hogy cégek reklámozhassanak a középiskolájában. (Az alulfinanszírozottság miatt az USA szegényebb részein sok iskola dönt úgy, hogy olyan programozott hirdetéseket jelenít meg a diákok számára, amelyeket az üzleti szférából érkezett szponzorok készítenek cserébe azért, hogy erőforrásokat biztosítanak az iskola számára.)
„Ennek a korai tapasztalásnak köszönhetően érezte meg, hogy milyen az, amikor „egy csapat beilleszkedni képtelen ember” összejön, és szembehelyezkedik egy olyan irányelvvel, amellyel nem értenek egyet. De mit tegyünk akkor, ha nem egy adott irányelvet ellenzünk, hanem például azt, hogy szélsőjobboldali aktivisták özönlik el közösségünket?”
Jess arról is beszélt, hogy városának főutcáján egy neonáci szervezet próbál boltot nyitni, és ott egyre inkább teret nyer. Sőt mi több, Oregon — az állam, amelyben Jess él — az ország szélsőjobbos szervezetei által szervezett tiltakozó mozgalmak központjává vált — közülük sokan nyíltan viselnek automata fegyvereket az utcán.
Annak ellenére, hogy többször megfenyegették, Jess továbbra is együtt dolgozik különböző vidéki közösségekkel, hogy azok ellen tudjanak állni ezeknek a nacionalista szervezeteknek — nemrégiben pedig kiadtak egy útmutatót, amelyben részletesen beszámolnak tapasztalataikról. Hangsúlyozta, hogy néha elég, ha emberek egy kisebb csoportját össze tudjuk hozni egy vidéki közösségben, mert az emberek hajlamosak nemet mondani a gyűlöletre. Végül a következő kérdést tette fel a Nemzetközi Nyári Egyetem hallgatóinak: „Az emberek tartozni akarnak valahova. Vajon létrehozunk‑e számukra valamit, ahova tartozhatnak?”
Sikeres mozgalmak építése
Hogyan szélesíthetjük ki a „politika” szó értelmezését? — ez volt egyik kulcsfontosságú kérdés, amellyel a Nemzetközi Nyári Egyetem résztvevői megbirkóztak. Hogyan helyezkedhetünk szembe azzal az elképzeléssel, hogy a politika alapvetően egy „mocskos” dolog? Hogyan beszélhetnénk a politikáról, mint közjóról?
Azon túl, hogy amikor úgymond „demokráciát csinálunk”, akkor a szélesebb társadalom jobban odafigyel ránk, és néhány pillanatra napirendre kerülünk, a választások ugyancsak lehetőséget adnak nekünk, a civil társadalom tagjainak, hogy szervezeteink bázisát kiépítsük.
„A demokrácia egy mesterség, amit ki kell tanulni.””
Ezzel a gondolattal visszatérünk Tessza vitaindító beszédére. Ő hét olyan dolgot jelölt meg, amellyel szerinte a magyarországi társadalmi mozgalmaknak rendelkezniük kellene. Erre a listára tekinthetünk úgy is, mint amely mindannyiunk számára érvényes:
Egyértelmű jövőképre van szükségünk.
Demokratikus struktúrára van szükségünk.
Ki kell építenünk a bázisunkat.
Stratégiára van szükségünk.
Tudatosan felépített módszertanra van szükségünk.
Olyan szövetségeket kell kötnünk, amelyek áthatolnak az osztályokat, etnikumok, társadalmi csoportokat elválasztó határvonalakon.
Végül pedig olyan taktikákat kell alkalmaznunk, amelyek alkalmasak a hatalommal való szembehelyezkedésre.
Mindezt gyakorlati szinten kell kifejlesztenünk, azáltal, hogy próbálkozzunk és tanulunk hibáinkból. El kell mélyítenünk a körülöttünk lévő világgal kapcsolatos megértésünket, és jártasságokat kell szereznünk a közös cselekvéshez. Ahogy azt Tessza megfogalmazta, „a demokrácia egy mesterség, amit ki kell tanulni.”
És mi pontosan ezt tettük az idei Nemzetközi Nyári Egyetemen is.