“Tanulni sokféleképpen lehet — egyedül, párban, hangosan, jegyzetelve, osztályban, elméleti alapozással. Ahogy a CKA jóvoltából 6 fős kis csapatunknak alkalma volt tanulni, az viszont egészen speciális mód: közösségben, teljes jelenléttel, és a távolinak tűnő, ködös meghatározások helyett tapasztalati úton. Az ULEX egy hetes Organising Skills and Movement Building elnevezésű kurzusa egy spanyolországi picike településen zajlott, ahol egy hétre kivontuk magunkat a szokásos életünkből, a megszokott rutinokból, és ahol olyan értékek mentén alakítottuk ki a tanulási környezetünket, mint elfogadás, sokszínűség és annak ünneplése, egymásra figyelés, gondoskodás, egyenlőség.
Ezek a keretek minden nap többször is rádöbbentettek arra, hogy mennyire elszakadtunk attól, hogy azokban a közösségekben, ahol erre lehetőségünk lenne, ezen alapelvek mentén szervezzük az életünket, hogy mennyire természetesnek és magától értetődőnek fogadunk el olyan megnyomorító társadalmi kereteket, amelyek részben még a gondolkodásunkat is beszűkítik. Különösen megrázó volt az az élmény számomra, amelyet egy nap végi kiscsoportos gyakorlat során volt lehetőségünk megélni. Ebben a speciális feladatban egy társunk problémájával foglalkoztunk mindannyian, de csak az aktív figyelmünket, a teljes nyitottságunkat és a bennünk megszülető gondolati vagy érzelmi visszhangokat használhattuk, és ítélet és tanácsok helyett csak nyitott kérdésekkel segítettük a társunkat abban, hogy mélyebben megvizsgálhassa az általa felvetett helyzetet.
A képzés során rendkívül változatos formákban volt lehetőség a szervezés és mozgalomépítés témakörben elmélyedni, a nagycsoportos, elméleti jellegű előadások mellett volt téma-fókuszált kiscsoportos foglalkozás, egyéni munka és arra épülő közvetlen visszajelzés, kvíz és légzőgyakorlatok, feldolgozás tanulópárokban és energetizáló játékok széles variációja.
A kurzus során legalább annyit tanulhattunk a foglalkozást vezető facilitátoroktól, mint egymástól, és nem csak a hivatalosan oktatásra kijelölt időben, hanem a szabadidős foglalkozások során a természetet járva, a napi forgóban beosztott takarítási és konyhai feladatok ellátása közben, az esti társasjátékozás vagy tűznél közös éneklés során. Ez a nagyjából egy hét nem csak szakmai értelemben jelentős élmény, de amikor az ember elbizonytalanodik a néha akár évek óta folytatott küzdelem értelmében, egy ilyen tapasztalat hatalmas belső támasz a folytatáshoz.”
Az élménybeszámolót köszönjük Fazekas Ildikónak a képeket pedig Köcse Tibornak, Csoszó Gabinak és úgyszintén Fazekas Ildikónak.
