Prágai tanulmányút – amikor az inklúzióhoz rendszer is társul

Mit jelent a gya­kor­lat­ban, ha egy isko­la való­ban arra készül, hogy külön­bö­ző szük­ség­le­tű gye­re­ke­ket tanít­son együtt? Mi kell ahhoz, hogy az ink­lú­zió ne csak egy peda­gó­gus elkö­te­le­zett­sé­gén múl­jon, hanem egy egész isko­la műkö­dé­sé­nek része legyen?

V4-es együtt­mű­kö­dé­sünk máso­dik tanul­mány­út­ján Prá­gá­ban ezek­re a kér­dé­sek­re keres­tük a vála­szo­kat. Ezút­tal nem­csak szak­mai beszél­ge­té­se­ken keresz­tül ismer­ked­tünk a cseh tapasz­ta­la­tok­kal, hanem egy álla­mi isko­la min­den­nap­ja­i­ba is bepillanthattunk.

Egy iskola, ahol a különbözőség a mindennapok része

A meg­lá­to­ga­tott isko­lá­ban 642 gye­rek tanul. Van­nak közöt­tük autis­ta, ADHD‑s, beszéd­fo­gya­té­kos, kiemel­ke­dő­en tehet­sé­ges, pszi­chés vagy szo­ci­á­lis nehéz­ség­gel élő gye­re­kek, és olyan tanu­lók is, akik még alig beszél­nek csehül.

A külön­bö­ző szük­ség­le­tek tehát nem kivé­te­les hely­zet­ként jelen­nek meg az isko­la éle­té­ben. Az isko­la műkö­dé­sét ele­ve úgy pró­bál­ják meg­szer­vez­ni, hogy ezek­re a különb­sé­gek­re támo­ga­tás­sal tud­jon válaszolni.

A DIO ( Dif­fe­ren­ci­ált és Ink­lu­zív Okta­tá­sért) csapata

A szak­em­be­rek heten­te közös stá­bon beszé­lik át a mun­kát, a peda­gó­gu­sok pedig egy­más­sal is rend­sze­re­sen cse­rél­nek tapasz­ta­la­tot. Az asszisz­ten­si mun­ka nem fel­tét­le­nül átme­ne­ti sze­rep: az egyik asszisz­tens pél­dá­ul már hét éve ugyan­eb­ben az isko­lá­ban dolgozik.

Ahogy Pozsony­ban, úgy Prá­gá­ban is azt lát­tuk: az asszisz­tens nem egy­sze­rű­en „plusz egy ember” az osz­tály­te­rem­ben, hanem egy együtt­mű­kö­dő szak­mai team tagja.

Milyen mindez egy tanórán?

Talán még töb­bet mon­dott a rend­szer­ről, ami­kor egy­sze­rű­en beül­tünk egy negye­di­kes csehórára.

A gye­re­kek egy­más­sal szem­ben ültek, kér­dez­tek, jelent­kez­tek, dol­goz­tak. Ha vala­ki­nek innia kel­lett, ivott. Ha ki kel­lett men­nie a mos­dó­ba, kiment. Aki hama­rabb vég­zett, új fel­ada­tot kapott.

Apró dol­gok­nak tűn­het­nek, még­is sokat elárul­tak az osz­tály­ter­mi légkörről.

A peda­gó­gus több­fé­le esz­köz­zel tar­tot­ta az óra rit­mu­sát és a gye­re­kek figyel­mét, miköz­ben érez­he­tő­en támo­ga­tó és oldott maradt a lég­kör. A gye­re­kek mer­tek meg­szó­lal­ni, kér­dez­ni, jelezni.

A tanu­lás­szer­ve­zés­ben is sok olyan elem­mel talál­koz­tunk, amely az egyé­ni különb­sé­gek­re épít. Meg­je­le­nik a dif­fe­ren­ci­á­lás, a pro­jekt­mun­ka és a pre­zen­tá­ció, kevés a házi fel­adat, a kiseb­bek­nél pedig a for­ma­tív és szó­be­li érté­ke­lés is része a peda­gó­gi­ai gyakorlatnak.

Az ink­lú­zió itt nem egy külön prog­ram­nak tűnt, hanem sok apró peda­gó­gi­ai dön­tés­ben jelent meg.

Nem egy-egy gyereket, hanem a rendszert is támogatni kell

A tanul­mány­út másik fon­tos része V4-es part­ne­rünk, a SOFA – Soci­ety for All mun­ká­já­nak meg­is­me­ré­se volt.

A szer­ve­zet az ink­lu­zív és minő­sé­gi okta­tá­sért, a gye­re­kek men­tá­lis jól­lé­té­ért, vala­mint a sérü­lé­keny hely­zet­ben lévő gye­re­kek szük­ség­le­te­i­nek korai fel­is­me­ré­sé­ért dolgozik.

Mun­ká­juk­ban külö­nö­sen érde­kes szá­munk­ra a rend­szer­szin­tű meg­kö­ze­lí­tés. Nem­csak egy-egy gye­rek­nek, csa­lád­nak vagy isko­lá­nak pró­bál­nak segít­sé­get nyúj­ta­ni, hanem olyan meg­ol­dá­so­kat keres­nek, ame­lyek hosszabb távon a rend­szer műkö­dé­sét is megváltoztathatják.

Műkö­dő mód­sze­re­ket dol­goz­nak ki és tesz­tel­nek, kép­zé­sek­kel és mód­szer­ta­ni támo­ga­tás­sal segí­tik azok gya­kor­la­ti alkal­ma­zá­sát, majd azért dol­goz­nak, hogy a bevált meg­ol­dá­sok hosszabb távon a sza­bá­lyo­zás és az intéz­mény­rend­szer részé­vé válhassanak.

Ehhez szé­les körű együtt­mű­kö­dé­se­ket épí­te­nek civil szer­ve­ze­tek­kel, isko­lák­kal, álla­mi intéz­mé­nyek­kel, önkor­mány­za­tok­kal, szak­mai sze­rep­lők­kel, peda­gó­gus­kép­ző intéz­mé­nyek­kel és szülőkkel.

És magu­kat a fia­ta­lo­kat sem hagy­ják ki: a Young SOFA tanács­adó cso­por­ton keresz­tül köz­vet­le­nül is bevon­ják őket a munkába.

Az inklúzió nem ér véget az osztályterem ajtajában

Prá­gá­ban is fon­tos volt szá­munk­ra, hogy ne csak szak­em­be­re­ket, hanem érin­tett szü­lő­ket is meghallgassunk.

Mert a jog­sza­bály és a támo­ga­tó rend­szer meg­lé­te önma­gá­ban még nem jelen­ti azt, hogy az ink­lú­zió min­den gyer­mek szá­má­ra és min­den isko­lá­ban működik.

Egy Down-szind­ró­más gyer­mek édes­any­já­tól eluta­sí­tás­ról és szeg­re­gá­ci­ó­ról hal­lot­tunk. Egy izom­diszt­ró­fi­á­val élő gyer­mek csa­lád­já­nak tör­té­ne­te pedig arra muta­tott rá, hogyan vál­hat egy szü­lő gya­kor­la­ti­lag „taxis­sá”, ha az isko­la nem terem­ti meg annak fel­té­te­le­it, hogy a gyer­mek a közös­sé­gi prog­ra­mo­kon is részt vehessen.

A Parent Pro­ject bemu­ta­tó­ja külö­nö­sen erő­sen muta­tott rá vala­mi­re, amit könnyű szem elől téveszteni:

az ink­lú­zió nem ér véget azzal, hogy a gye­rek bent ül az osztályteremben.

Az isko­lai kirán­du­lá­sok­hoz, tábo­rok­hoz és közös­sé­gi prog­ra­mok­hoz való hoz­zá­fé­rés, a kor­társ kap­cso­la­tok és az osz­tály­kö­zös­ség­hez tar­to­zás ugyan­úgy része annak, hogy egy gyer­mek való­ban része­se lehes­sen az isko­la életének.

Mit változtatott a szabályozás?

Cseh­or­szág­ban 2016-ban jelen­tős jog­sza­bá­lyi vál­to­zás tör­tént az ink­lu­zív okta­tás terü­le­tén. A gye­re­kek szük­ség­le­te­ik alap­ján jogo­sult­tá vál­tak külön­bö­ző támo­ga­tó intéz­ke­dé­sek­re, ezek biz­to­sí­tá­sá­hoz pedig az isko­lák is finan­szí­ro­zást kap­hat­nak. A spe­ci­á­lis isko­lák ugyan­ak­kor nem szűn­tek meg, a szü­lők tovább­ra is választ­hat­ják ezeket.

A jog­sza­bá­lyi vál­to­zás azon­ban nem jelen­tet­te azt, hogy min­den prob­lé­ma egyik nap­ról a másik­ra megszűnt.

A prá­gai prog­ra­mon bemu­ta­tott elem­zé­sek és tapasz­ta­la­tok arra is fel­hív­ták a figyel­met, hogy tovább­ra is súlyos kér­dés a roma gye­re­kek okta­tá­si szeg­re­gá­ci­ó­ja, és arány­ta­la­nul sok roma tanu­ló kerül spe­ci­á­lis osz­tá­lyok­ba, illet­ve iskolákba.

Ez is meg­mu­tat­ta, hogy a sza­bá­lyo­zás fon­tos kiin­du­ló­pont, de a való­di vál­to­zás­hoz folya­ma­tos szak­mai, intéz­mé­nyi és tár­sa­dal­mi mun­ká­ra van szükség.

Nem tökéletes rendszert kerestünk

Talán éppen ezért volt fon­tos szá­munk­ra ez a tanul­mány­út. Nem egy töké­le­tes rend­szert keres­tünk, és nem azt akar­tuk lát­ni, hogy más­hol min­den prob­lé­mát megoldottak.

Azt pró­bál­tuk meg­ér­te­ni, milyen fel­té­te­lek szük­sé­ge­sek ahhoz, hogy az ink­lú­zió ne csak elv vagy jog­sza­bály legyen, hanem a gye­rek min­den­na­pi tapasz­ta­la­ta is.

Asszisz­tens. Szak­em­be­rek. Együtt­mű­kö­dő team. A gye­rek szük­ség­le­te­i­hez iga­zo­dó peda­gó­gia. Szü­lői rész­vé­tel. És olyan sza­bá­lyo­zás, amely mögé való­di támo­ga­tást és finan­szí­ro­zást is tesz az állam.

A prá­gai tapasz­ta­lat egyik fon­tos tanul­sá­ga szá­munk­ra az volt, hogy a jog­sza­bály szük­sé­ges, de önma­gá­ban nem elég. Ugyan­ak­kor meg­fe­le­lő sza­bá­lyo­zás, finan­szí­ro­zás és szak­mai támo­ga­tó­rend­szer nél­kül nem vár­hat­juk el az egyes isko­lák­tól és peda­gó­gu­sok­tól, hogy egye­dül teremt­sék meg az ink­lú­zió feltételeit.

Pozsony után Prá­gá­ban így egy újabb olda­lá­ról lát­hat­tuk ugyan­azt a kér­dést: mi kell ahhoz, hogy min­den gyer­mek ne csak jelen lehes­sen az isko­lá­ban, hanem való­ban részt vehes­sen annak életében?

Folytatás Budapesten

Közös V4-es pro­jek­tünk követ­ke­ző állo­má­sa a cseh és szlo­vák part­ne­re­ink októ­be­ri buda­pes­ti láto­ga­tá­sa, majd az októ­ber 15‑i nem­zet­kö­zi orszá­gos okta­tá­si ren­dez­vény lesz.

Ott már a magyar tapasz­ta­la­tok, kihí­vá­sok és jó gya­kor­la­tok is beke­rül­nek a közös gon­dol­ko­dás­ba – foly­tat­va azt a pár­be­szé­det, amely Pozsony­ban kez­dő­dött, és Prá­gá­ban újabb fon­tos tapasz­ta­la­tok­kal gazdagodott. 

( Csor­dás Anett, a CKA oka­ta­tá­si mun­ka­cso­port­já­nak vezetője)