A Civil Kollégium Alapítvány segítségével az Erasmus+ Mobility projekt keretében és az Európai Unió támogatásával hatan vehettek részt a ULEX képzésén Spanyolországban.
“Április végén, május elején Spanyolországban jártunk 5 magyar társammal, hogy részt vegyünk az ULEX Organising skills and movement building képzésén. Hatalmas élménnyel gazdagodtunk, úgy gondolom mindannyian.
Összesen 28 résztvevője volt ennek az egy hetes képzésnek, többségében kelet-európaiak voltunk. A mai helyzetben ez talán nem is annyira meglepő.
Barcelonától 4 órányi buszútra, egy kis faluban volt a szállásunk, a tréninghelyszín. Gyönyörű környéken, a Pireneusok lábánál. Már ez sokat hozzátett ahhoz, hogy ideális körülmények között sajátíthassuk el a felkészült trénerek által átadottakat. Nem klasszikus értelemben vett tréning vagy kurzus volt ez szerencsére, hanem sok színházi, mozgásos feladattal spékelve dolgoztunk azon közösen, hogy megértsük és majd később átültessük idehaza a módszereket, eszközöket, megközelítési technikákat. Ez nekem személy szerint nagyon szimpatikus volt. Az is, hogy próbáltuk a technikai eszközöket (laptop, telefon) minél inkább elhagyni és az ott jelenlévő közösségre és a tudásanyagra koncentráltunk.
Sűrűek voltak a napok, volt, és majdnem mindegyik előadás vagy inkább workshop interaktív volt, ezzel is közelebb hozva a témát és a résztvevőket egymáshoz. Szabadidőben, fakultatív programokon pedig arra is volt lehetőség, hogy egymással beszélgessünk, közösen gondolkodjuk, tanuljunk. Ez pont annyira esszenciális részét adta ennek az egy hétnek, mint amiből a facilitátorok készültek fel.
Hogy mi volt a téma? Közösségszervezés, érdekérvényesítés, mozgalomépítés, aktivizmus, részvételiség és egyéb kapcsolódó témák. Azt gondolom, hogy ebben a mai magyar helyzetben nagyon fontos erről beszélni és tanulni, nagyon jókor volt a képzés.
Az egyik kedvenc foglalkozásom az volt, amikor egy vonalon kell elhelyezkedni. A vonal egyik végén az alul jön a változás, a vonal felső végén pedig a felülről érkezik a változás állt. A többség az alulról jövő változáshoz állt, és remek volt látni, hogy mennyire hisznek és részt is vesznek a tréning látogatói ebben. Én középre álltam, mert azt gondolom, hogy az alulról kezdeményezett akciók igenis szükségesek, majd fel is kell, hogy halmozódjanak ahhoz, hogy egy ponton a hatalom, mely a változást magát meglépje. Hiszen az egyik nélkül nincs a másik. Ennek belátása nekem fontos felismerés volt.
Nagyon örülök, hogy többedmagammal lehetőségem volt Spanyolországban képződni, és hiszem az elsajátított tudást nem csak a munkám során, de a magánéletemben is tudom majd kamatoztatni.”
A beszámolót köszönjük Kovács Petrának, a fotókat Csoszó Gabinak!
