A Víz Hete 2025 március 21‑i nyitó eseményén új, fontos hagyományt indított a Víz Koalíció: átadta az I. Civil Önkéntes díját, amellyel nyilvánosan megbecsüli azt az áldozatos munkát, ami hozzájárul a VK missziójához – egy élhetőbb, igazságosabb és fenntarthatóbb világ megteremtéséhez.
Az alábbiakban Szulovszky István, a CKA közösségszervezőjének méltatását olvashatod:
“A civil szervezetek számára a legfontosabb erőforrás az ember: azaz az aktív személy, aki megteremti a szervezet képességét a változás eléréséhez, akinek az önkéntes munkája, feladatvállalása, szerepvállalása a szervezet cselekvőképességét jelenti. A Víz Koalíció ilyen szempontból szerencsére gazdagnak mondható. Persze nem azért, mert olyan sok aktivistája volna, hanem azért, mert a segítői mélyen elkötelezett, lelkes önkéntesek, és ők jelentik a kulcsot a sikerhez.
Elismerés illeti mindegyikőjüket és ezúton is szeretnék nekik köszönetet mondani a Víz Koalíció nevében is, mert nélkülük nem valósulhatott volna meg mindaz, amit eddig elértünk!
Köszönjük a munkát az önkénteseinknek! Fantasztikusak vagytok! Tapsoljuk meg őket!
Idén először adunk díjat a Víz Koalíció tagjanak ajánlásával és szavazatai alapján.
És aki a Víz Koalíció tagjanak ajánlásával és szavazatai alapján az év civil önkéntese díját kapja, nem más, mint Herendi Melinda!
Megpróbálhatnánk kiemelni, hogy miért őt tartotta a Víz Koalíció közössége a leginkább érdemesnek erre a kitüntetésre, és akkor azonnal meg is értenénk, hiszen képtelenség lenne mindössze egy jól meghatározott momentumot megragadni. Melinda minden helyzetben és minden körülmények között szívvel lélekkel aktivista: sokszor szinte észrevétlenül, de mindig jelen van. Gondoskodó, az apró részletekre is odafigyelve segít. Ha ott van, tudhatjuk, hogy minden rendben van.
Tudhatjuk, hogy igen, itt lesz a Víz Koalíció rollup-ja, igen, fog készülni néhány jó kép, vagy élő bejelentkezés, igen, eljut egy eseményre és helyben is lesz segítsége annak, akinek ez valamiért nehézséget okoz. Igen, precíz jegyzet fog készülni egy megbeszélésen.
Ha szükség van rá, Melinda ott van! Minden fontos eseményen és minden fontos pillanatban!
De nem csak a szerepvállalása az, ami hatalmas kincs: minden helyzetben ragyogó optimizmussal, mosolyogva, töretlen lelkesedéssel és fáradhatatlanul van jelen és ez több, mint önkéntes munka! Köszönjük azt a támogatást és erőt, amit adsz nekünk nap mint nap, Melinda!”