Mi a Láncreakció?
Oktatási, szociális és egyházi területen jártas közösségszervezőkből, terepen dolgozó szakértőkből, illetve kommunikációs és adományszervező szakemberekből álló projektcsapat vagyunk, amely pár hónappal ezelőtt valódi változást előidéző, szakmailag megalapozott és széles tömeget megszólító társadalmi kampányok indítására szövetkezett a Civil Kollégium Alapítvány és az Esély Labor Egyesület közös projektjében. Hosszú távú céljainkat most félretettük, tudásunkat a közvetlen segítés szolgálatába állítjuk a koronavírus társadalmi hatásainak enyhítése érdekében.

Témáink
Partnereinkkel együttműködve, olyan komplex projektek megvalósításán dolgozunk, amik az ország hátrányos helyzetű közösségeinek hosszútávú érdekeit és jobb életkörülményeket biztosítanak. Ilyen az oktatás területén a Digitális Oktatási Stratégia megvalósításán dolgozó együttműködés, vagy a hit alapu szervezés keretein belül létrejött Kovász munkacsoport.
Mit tehetünk az oktatási szegregáció ellen?
Beszélgető fórum, Kesztyűgyár Közösségi Ház, 2023. február 10. Akár több százezer is lehet azoknak a gyerekeknek száma, akiknek a napi iskolai jóllétét, hosszú távon pedig a jövőjét határozza meg, hogy megkapják‑e a számukra szükséges pedagógiai gondoskodást. Ők azok a sajátos…
Beszélgető Fórum a Kesztyűgyár Közösségi Házban 𝗞𝗮𝗽𝗷𝗼𝗻 𝗺𝗶𝗻𝗱𝗲𝗻 𝗴𝘆𝗲𝗿𝗺𝗲𝗸 𝗲𝗴𝘆𝗲𝗻𝗹𝗼̋ 𝗳𝗶𝗴𝘆𝗲𝗹𝗺𝗲𝘁!Beszélgetés, közös gondolkozás az oktatási szegregáció ellen: 2023. február 11., 10.00–14.00-igKesztyűgyár Közösségi Ház Gyere el Te is, hallgasd meg szakértőinket, találkozz érintettekkel, tervezzük együtt az igazságosabb oktatáshoz felé vezető utat! A Civil Kollégium…