Menu
31 03

VízParlament 2026

Egyéb, Víz Koalíció Közzétette:

A már ötö­dik alka­lom­mal meg­ren­de­zett, ország­szer­te ismert Víz Hete 2026 prog­ram­so­ro­za­tot idén a Víz­Par­la­ment című szak­po­li­ti­kai vitá­val nyi­tot­tuk meg, ahol 

Magyar­or­szág víz­ügyi jövő­je kerül terí­ték­re.  Egy asz­tal­hoz ültet­tük a  lis­tát indí­tó pár­tok víz­ügyi szak­po­li­ti­ku­sa­it vala­mint a Víz Koa­lí­ció és part­ne­re­i­nek a szak­ér­tő­it, hogy közö­sen vitas­sák meg Magyar­or­szág leg­sür­ge­tőbb víz­ügyi kér­dé­se­it. A vita közép­pont­já­ban négy olyan kri­ti­kus  terü­let állt, ahol azon­na­li lépé­se­ket sür­ge­tünk: az ivó­víz­hely­zet, a szenny­víz­ke­ze­lés, a terü­le­ti víz­gaz­dál­ko­dás és a  víz­sze­gény­ség - a struk­tu­rált viták­ban a párt­po­li­ti­kai prog­ra­mo­kat a civil szer­ve­ze­tek közös Víz­Mi­ni­mum című szak­mai javas­lat­cso­mag­já­val vetet­tük össze. 

Egy vizünk van, amelynek alrendszerei elválaszthatatlanok egymástól

Amit tanul­hat­tak ebből a kon­fe­ren­ci­á­ból a poli­ti­ku­sok, hogy a négy terü­let egy­más­ba fonó­dik: nem választ­ha­tó szét a víz­meg­tar­tás a víz­sze­gény­ség a szenny­víz újra­hasz­no­sí­tá­sa az ivó­víz meg­men­té­sé­től. A Víz Koa­lí­ció — bár gyö­ke­rei az ivó­víz védel­mé­hez kötik- végül össze­hoz­ta a négy terü­le­tet és a halo­ga­tást nem tűrő terü­le­tek civil akti­vis­tá­it, akik most segí­tet­ték a Víz Par­la­ment lét­re­jöt­tét. Ők a Nagy Tavak és Vizes Élő­he­lyek Szö­vet­sé­ge, Víz­Őr­zők Moz­ga­lom, Víz­vá­lasz­tó Moz­ga­lom, Zöld Geril­la Moz­ga­lom. A civi­lek közös diag­nó­zi­sa sze­rint hazánk­ban nem­csak víz­sze­gény­ség, hanem súlyos „víz­tu­dás-sze­gény­ség” is ural­ko­dik. A meg­ol­dás­hoz poli­ti­kai bátor­ság­ra és való­di szu­ve­re­ni­tás­vé­de­lem­re van szük­ség, amely­nek első lépé­se nem az újabb ígér­ge­tés, hanem a már léte­ző jog­sza­bá­lyok mara­dék­ta­lan betar­ta­tá­sa és a szak­mai Víz­Mi­ni­mum érvé­nye­sí­té­se.

Mit titkol az állam? 

Rend­ha­gyó­vá tet­te az ötö­dik Víz Hete nyi­tó ese­mé­nyét a tény: idén elő­ször nem tud­tuk köz­zé­ten­ni szak­mai tanul­má­nyun­kat a vízi­köz­mű álla­po­tá­ról.   A Víz Koa­lí­ció sok éve tar­tó áll­ha­ta­tos mun­ká­já­nak fon­tos része volt, hogy évről évre meg­mu­tas­sa, milyen álla­pot­ban van való­já­ban a víz­há­ló­zat az ország­ban. Az erről szó­ló fon­tos szak­mai anyag most nem készül­he­tett el, miköz­ben idén kiegé­szült vol­na a szenny­víz álla­po­tá­nak moni­to­ro­zá­sá­val is. Az álla­mi tulaj­don­ban lévő szol­gál­ta­tók azon­ban nem adták ki a köz­ér­de­kű ada­to­kat. A Víz Koa­lí­ció önkén­te­sei bíró­ság elé vit­ték az ügyet, ám a bíró úgy ítél­te meg a Nem­ze­ti Víz­mű­vek nem adat­ke­ze­lő (bár stra­té­gi­át készít!), így a VK-nak  kell meg­fi­zet­nie a jogi csa­ta árát, az átlát­ha­tó­sá­gért folyó küz­del­met. Sze­rencs­re sokak­nak fon­tos az igaz­ság fel­tá­rá­sa, s 699 ezer forint­tal támo­gat­ták ezt a mun­kát, amely ter­mé­sze­te­sen foly­ta­tó­dik, hiszen  jogunk van tud­ni, mi folyik a csövekben! 

A rezsicsökkentés „megette” a hálózatot 

A Víz­Par­le­ment vita­blokk­ja­i­nak két kivá­ló mode­rá­to­ra volt Köves Ale­xand­ra — öko­ló­gi­ai köz­gaz­dász, a Buda­pes­ti Cor­vi­nus Egye­tem docen­se és Lit­kai Ger­gely- Karin­thy-gyű­rűs humo­ris­ta, for­ga­tó­könyv­író, a Duma­szín­ház művé­sze­ti veze­tő­je, kör­nye­zet­vé­dő akti­vis­ta személyében.

A kerek­asz­tal-beszél­ge­té­sek részt­ve­vői —  a Demok­ra­ti­kus Koa­lí­ció (Ara­tó Ger­gely és Nagy Sza­bolcs), a Magyar Két­far­kú Kutya Párt (Dr. Neul­in­ger Ágnes) és a Mi Hazánk Moz­ga­lom (Éber­ling Balázs), vala­mint a Víz Koa­lí­ci­ót kép­vi­se­lő civi­lek: Bada­cso­nyi Ákos (Víz Koa­lí­ció), Balogh Péter (Víz­vá­lasz­tó Moz­ga­lom), Her­ná­di Krisz­ti­na (Víz Koa­lí­ció — Civil Kot­ta), Kun Zol­tán (Nagy Tavak és Vizes Élő­he­lyek Szö­vet­sé­ge) Keresz­tes Lász­ló Lóránt (Víz­vá­lasz­tó Moz­ga­lom), dr. Lige­ti György (ELTE), Papp Ger­gely (PAD Ala­pít­vány), Réder Ferenc  (Víz Koa­lí­ció — Patakrevitalizáció)

Az első vita a biz­ton­sá­gos ivó­víz­el­lá­tás­ról szólt, a  témá­ban a pár­tok és a civi­lek hatá­ro­zot­tan közös neve­zőt keres­tek és egyet­ér­tet­tek abban, hogy a vízi­köz­mű-háló­zat kri­ti­kus álla­po­ta és a rekord­mér­té­kű, 20%-os háló­za­ti víz­vesz­te­ség azon­na­li, nagy­sza­bá­sú rekonst­ruk­ci­ós prog­ra­mot köve­tel. A szak­po­li­ti­ku­sok sze­rint a fenn­tart­ha­tó­ság­hoz elen­ged­he­tet­len a szek­tor alul­fi­nan­szí­ro­zott­sá­gá­nak fel­szá­mo­lá­sa, amit egy igaz­sá­go­sabb, sávos víz­díj­rend­szer­rel és az ipa­ri fel­hasz­ná­lók foko­zot­tabb ter­he­lé­sé­vel érné­nek el. Míg a poli­ti­kai sze­rep­lők az önkor­mány­za­ti tulaj­don és az átlát­ha­tó­ság meg­erő­sí­té­sét sür­get­ték, a civi­lek rámu­tat­tak: az ada­tok eltit­ko­lá­sa és az ága­za­ti bér­fe­szült­ség már a biz­ton­sá­gos szol­gál­ta­tást veszé­lyez­te­ti. A vita során éles kri­ti­ka érte a kor­mány­za­ti pri­o­ri­tá­so­kat, kiemel­ve, hogy a lakos­sá­gi háló­zat helyett az ipa­ri par­kok köz­mű­ve­sí­té­se kapott mil­li­ár­dos for­rá­so­kat, miköz­ben a „rezsi­csök­ken­tés meg­et­te a háló­za­tot”. A Víz­Par­la­ment konk­lú­zi­ó­ja egy­ér­tel­mű: a poli­ti­kai aka­rat és az EU‑s for­rá­sok cél­zott átcso­por­to­sí­tá­sa nél­kül a víz­sze­gény­ség és az inf­ra­struk­tú­ra össze­om­lá­sa tovább mélyül.

Láthatatlan válság a csatornákban: Veszélyben a magyar kisvízfolyások 

A Víz­Par­la­ment máso­dik vita­blokk­ja rávi­lá­gí­tott: a hazai szenny­víz­ke­ze­lés tech­no­ló­gi­ai és sza­bá­lyo­zá­si hiá­nyos­sá­gai köz­vet­len öko­ló­gi­ai kataszt­ró­fá­val fenye­get­nek. A szak­ér­tők és a poli­ti­ku­sok egyet­ér­tet­tek abban, hogy a „rezsi­csök­ken­tett” modell kép­te­len kiter­mel­ni a bonyo­lult tisz­tí­tá­si folya­ma­tok és az iszap­ke­ze­lés költ­sé­ge­it, miköz­ben a ható­sá­gi kont­roll hiá­nya miatt rend­sze­res­sé vál­tak a tisz­tí­tat­lan szennye­zé­sek (hav­ári­ák) a kis­víz­fo­lyá­sok­ban. A civil szak­ér­tők figyel­mez­tet­tek: az elavult, egye­sí­tett rend­sze­rek miatt az érté­kes eső­víz nem­csak kár­ba vész, de a tele­pe­ket túl­ter­hel­ve tönk­re­te­szi a tisz­tí­tá­si haté­kony­sá­got is. Míg a pár­tok a kör­nye­zet­vé­del­mi ható­ság meg­erő­sí­té­sét és a „szennye­ző fizet” elv érvé­nye­sí­té­sét sür­get­ték, a szak­mai oldal a mik­romeg­ol­dá­sok és a ter­mé­szet­kö­ze­li (pél­dá­ul hód-öko­szisz­té­má­ra épü­lő) tisz­tí­tá­si for­mák jogi aka­dá­lya­i­nak lebon­tá­sát köve­tel­te. A vita konk­lú­zi­ó­ja sze­rint az ipa­ri szennye­zők és a lakos­sá­gi háló­zat szét­vá­lasz­tá­sa, vala­mint a tisz­tí­tott szenny­víz mező­gaz­da­sá­gi újra­hasz­no­sí­tá­sa nem csu­pán opció, hanem a nem­ze­ti víz­kincs meg­őr­zé­sé­nek alapfeltétele.

A vízszegénység nem csak egyéni probléma, hanem rendszerszintű kihívás Magyarországon 

A Víz­Par­la­ment részt­ve­vői rávi­lá­gí­tot­tak: bár a sta­tisz­ti­kák sze­rint a ház­tar­tá­sok 95%-a veze­té­kes víz­zel ellá­tott, a fenn­ma­ra­dó 5% szá­má­ra a min­den­na­pi ivó­víz­hez jutás fizi­kai és anya­gi küz­de­lem. A szak­ér­tők hang­sú­lyoz­ták, hogy a víz­sze­gény­ség nem csu­pán a távo­li tanya­vi­lág, hanem a nagy­vá­ro­si szeg­re­gá­tu­mok, sőt Buda­pest egyes kerü­le­te­i­nek is való­sá­ga a veze­té­kes háló­zat hiá­nya. A kút­ra­já­rás, a bemé­rés nél­kül hasz­nált fúrt kutak vagy az ólom­szennye­zett­ség súlyos egész­ség­ügyi koc­ká­za­tot jelen­te­nek. A vita során szé­les körű poli­ti­kai kon­szen­zus ala­kult ki egy új, sávos víz­díj­rend­szer szük­sé­ges­sé­gé­ről, amely az alap­ve­tő igé­nye­ket (napi 30 liter/fő) ked­vez­mé­nye­sen vagy szo­ci­á­lis támo­ga­tás­sal biz­to­sí­ta­ná, miköz­ben a luxus­fo­gyasz­tást és a pazar­lást maga­sabb tari­fák­kal kor­lá­toz­ná. A civi­lek és szak­po­li­ti­ku­sok egy­han­gú­lag fog­lal­tak állást a köz­ku­tak meg­tar­tá­sa mel­lett, figyel­mez­tet­ve: az álla­mi adat­hi­ány és a mód­szer­tan hiá­nya jelen­leg gátol­ja a rászo­ru­lók haté­kony eléré­sét, ami a tár­sa­dal­mi lesza­ka­dás továb­bi mélyü­lé­sé­hez vezet. Meg­ál­la­pí­tot­ták. a sike­res és gaz­da­sá­gi­lag is fenn­tart­ha­tó stra­té­gi­ák kidol­go­zá­sá­hoz a lakos­ság mel­lett víz­ügyi, gaz­da­sá­gi, tár­sa­da­lom­tu­do­má­nyi szak­em­be­re­ket, vala­mint öko­ló­gu­so­kat is be kell von­ni a pár­be­széd­be. A víz­sze­gény­ség­ből faka­dó beteg­sé­gek keze­lé­se és a tár­sa­dal­mi lesza­ka­dás az egész orszá­got érin­ti, így a prob­lé­ma fel­szá­mo­lá­sa közös nem­ze­ti érdek.

Vízstratégia hiánya, ahol a tájgazdálkodás és a vízdiplomácia a tét 

A Víz­Par­la­ment záró­blokk­já­ban a részt­ve­vők éles kri­ti­ká­val illet­ték a jelen­le­gi kor­mány­za­ti víz­po­li­ti­kát, amely a szak­ér­tők sze­rint a 21. szá­za­di kihí­vá­sok­ra még min­dig 19. szá­za­di vála­szo­kat ad: a víz­vissza­tar­tás helyett a víz elve­ze­té­sé­re és a pazar­ló öntö­zés­re fókusz­ál. A vita rávi­lá­gí­tott, hogy Magyar­or­szá­gon nem­csak víz­sze­gény­ség, hanem súlyos „víz­tu­dás-sze­gény­ség” is ural­ko­dik, ami gátol­ja a való­di szem­lé­let­vál­tást. A civil szak­ér­tők és az ellen­zé­ki pár­tok egyet­ér­tet­tek abban, hogy a drá­ga tech­nok­ra­ta óri­ás­be­ru­há­zá­sok helyett az agrár­tá­mo­ga­tá­si rend­szer gyö­ke­res átala­kí­tá­sá­ra van szük­ség: a gaz­dá­kat nem a víz elve­ze­té­sé­ben, hanem annak táj­ban tar­tá­sá­ban kel­le­ne érde­kelt­té ten­ni. A kerek­asz­tal részt­ve­vői sür­get­ték a nem­ze­ti szu­ve­re­ni­tás­vé­del­met a víz­dip­lo­má­ci­á­ban is, hiszen folyó­ink sor­sa a szom­szé­dos orszá­gok­kal való közös és fenn­tart­ha­tó gaz­dál­ko­dá­son múlik. A konk­lú­zió sze­rint a víz­gaz­dál­ko­dás nem csu­pán mér­nö­ki fel­adat, hanem nem­zet­stra­té­gi­ai és klí­ma­biz­ton­sá­gi kér­dés, amely­hez az állam­nak „jó gaz­da­ként”, a ter­mé­sze­tes öko­szisz­té­mák védel­mé­vel kel­le­ne viszo­nyul­nia. A klí­ma­biz­ton­ság nem csu­pán kör­nye­zet­vé­del­mi cél, hanem az ország azon képes­sé­ge, hogy a szél­ső­sé­ges aszá­lyok és árhul­lá­mok ide­jén is garan­tál­ni tud­ja lakos­sá­ga ivó­víz­el­lá­tá­sát, élel­mi­szer­ter­me­lé­sé­nek stabilitását.

Területek szerinti 5 legfontosabb megállapítás, halaszthatatlan tennivalók: 

IVÓVÍZ: 

  • Halo­ga­tást nem tűrő rekonst­ruk­ció: A 20%-os háló­za­ti víz­vesz­te­ség és a meg­dup­lá­zó­dott cső­tö­rés­szá­mok miatt azon­na­li, orszá­gos fel­újí­tá­si prog­ram­ra van szükség.
  • Igaz­sá­gos víz­díj: Sávos víz­díj­rend­szer, amely garan­tál­ja az alap­ve­tő ivó­víz­hez való jogot, de az ipa­ri és a luxus­fo­gyasz­tást maga­sabb tari­fá­val sújtja.
  • Önkor­mány­za­ti szu­ve­re­ni­tás: A köz­mű­va­gyon álla­mo­sí­tá­sa nem oldot­ta meg a prob­lé­má­kat; a szak­ér­tők az önkor­mány­za­ti tulaj­don és a helyi finan­szí­ro­zás meg­erő­sí­té­sét lát­ják kiútnak.
  • Átlát­ha­tó­sá­got az ada­tok­ban: Meg kell szün­tet­ni az ága­za­ti tit­ko­ló­zást; való­di moni­tor­ing­ra és a vízi­köz­mű-dol­go­zók bér­ren­de­zé­sé­re van szük­ség a szol­gál­ta­tás­biz­ton­ság érdekében.

Pri­o­ri­tás­vál­tás: A kor­mány­zat­nak az ipa­ri par­kok kiszol­gá­lá­sa helyett a lakos­sá­gi ivó­víz­há­ló­zat és a víz­meg­tar­tás finan­szí­ro­zá­sát kel­le­ne elő­tér­be helyeznie.

SZENNYVÍZ: 

  • Öko­ló­gi­ai vész­hely­zet: A kis­víz­fo­lyá­sok (pata­kok, erek) álla­po­ta kri­ti­kus; a nyá­ri idő­szak­ban ezek vize gyak­ran szin­te kizá­ró­lag tisz­tí­tott vagy saj­nos tisz­tí­tat­lan szenny­víz­ből áll, ami azon­na­li beavat­ko­zást igényel.
  • Iszap-dilem­ma: A szenny­víz­iszap keze­lé­se a tele­pek költ­sé­ge­i­nek 40%-át teszi ki; a tech­nok­ra­ta ége­tés helyett a táp­anyag-kör­for­gást kel­le­ne segí­te­ni, de ehhez az ipa­ri szennye­ző­ket (nehéz­fé­mek, vegy­sze­rek) már a for­rás­nál le kell válasz­ta­ni a rendszerről.
  • Csa­pa­dék- és szür­ke­víz-menedzs­ment: Az eső­víz elve­ze­té­se helyett annak hely­ben tar­tá­sá­ra és újra­hasz­no­sí­tá­sá­ra van szük­ség és elen­ged­he­tet­len a jog­sza­bá­lyi kör­nye­zet módo­sí­tá­sa a ház­tar­tá­si szür­ke­víz-fel­hasz­ná­lás ösztönzésére.
  • Való­di ható­sá­gi kont­roll: Poli­ti­kai befo­lyás­tól men­tes, erős kör­nye­zet­vé­del­mi ható­ság­ra és nyil­vá­nos, folya­ma­tos moni­tor­ing­ra van szük­ség, ahol a szennye­zés­nek elret­ten­tő ere­jű anya­gi követ­kez­mé­nyei vannak.

Ipar­po­li­ti­kai for­du­lat: Olyan ipar­stra­té­gi­á­ra van szük­ség, amely nem enge­di a víz­bá­zi­sok fel­élé­sét; az ipa­ri sze­rep­lők­nek a víz valós árát kell meg­fi­zet­ni­ük, és köte­lez­ni kell őket saját szenny­vi­ze­ik előtisztítására.

VÍZSZEGÉNYSÉG:  

  • Alap­jog és hoz­zá­fé­rés: Az egész­sé­ges ivó­víz­hez való hoz­zá­fé­rés alap­ve­tő embe­ri jog; elfo­gad­ha­tat­lan a köz­ku­tak kor­lá­to­zá­sa vagy elzárása .
  • Sávos és igaz­sá­gos ára­zás: Olyan új díja­zá­si rend­szer szük­sé­ges, amely garan­tál­ja a lét­mi­ni­mum­hoz szük­sé­ges víz­mennyi­sé­get min­den­ki szá­má­ra, de ext­ra díjak­kal ter­he­li az egyéb luxus­igé­nye­ket (pl. medencefeltöltés)
  • Lát­ha­tat­lan érin­tet­tek: A víz­sze­gény­ség páro­sul a lak­ha­tá­si sze­gény­ség­gel. Az orszá­gos ólom- és szennye­zett­sé­gi tér­kép elké­szí­té­se elen­ged­he­tet­len a fúrt kutak­ra utalt vagy elavult háló­za­ton élő lakos­ság védelmében.
  • Adat­ve­zé­relt segít­ség­nyúj­tás: Jelen­leg nincs objek­tív adat­bá­zis a rászo­ru­lók­ról; a meg­ol­dás­hoz a helyi viszo­nyo­kat isme­rő önkor­mány­za­tok, csa­lád­se­gí­tők és civil szer­ve­ze­tek szo­ros bevo­ná­sa szükséges.

Tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi közös érdek: A víz­sze­gény­ség­ből faka­dó egész­ség­ügyi prob­lé­mák és a higi­é­nia hiá­nya az egész orszá­got érin­tő nem­zet­gaz­da­sá­gi költ­ség, így fel­szá­mo­lá­sa nem csu­pán szo­ci­á­lis, hanem össz­tár­sa­dal­mi kötelesség. 

TERÜLETI VÍZGAZDÁLKODÁS: 

  • Szem­lé­let­vál­tást az agrá­ri­um­ban: Az agrár­tá­mo­ga­tá­so­kat úgy kell átala­kí­ta­ni, hogy a gaz­dák ne a víz lecsa­po­lá­sá­ért, hanem a víz­vissza­tar­tá­sért és az öko­szisz­té­ma-szol­gál­ta­tá­so­kért kap­ja­nak forrásokat.
  • Ter­mé­sze­tes meg­ol­dá­sok a beton helyett: A gumi­val bélelt magán­tá­ro­zók és drá­ga cső­ve­ze­té­kek helyett a táj ter­mé­sze­tes mélye­dé­se­it és a meg­lé­vő vízi inf­ra­struk­tú­rát kel­le­ne víz­vissza­tar­tás­ra hasz­nál­ni (pl. a Riha-tó vagy a Mohá­csi-szi­get példája).
  • Víz­dip­lo­má­cia és szu­ve­re­ni­tás: Magyar­or­szág víz­kész­le­tei kiszol­gál­ta­tot­tak a szom­szé­dos orszá­gok­nak; erős szak­mai ala­pú víz­dip­lo­má­ci­á­ra van szük­ség a hatá­ron túl­ról érke­ző folyók védel­me és közös keze­lé­se érdekében.
  • Adat­ve­zé­relt táj­hasz­ná­lat: Egy nyil­vá­nos, köz­hi­te­les tér­in­for­ma­ti­kai rend­szer­re van szük­ség, amely meg­mu­tat­ja a víz helyét a táj­ban, segít­ve ezzel a ter­ve­ző­ket, a gaz­dál­ko­dó­kat és a dön­tés­ho­zó­kat a fenn­tart­ha­tó földhasználatban.

A “víz­tu­dás-sze­gény­ség” fel­szá­mo­lá­sa: A tár­sa­dal­mi és szak­po­li­ti­kai apá­tia veszé­lyes; a víz­gaz­dál­ko­dást kiemelt nem­zet­stra­té­gi­ai szint­re kell emel­ni, meg­szün­tet­ve a kör­nye­zet­vé­del­mi ható­sá­gok és a szak­mai műhe­lyek szétforgácsoltságát.

A szakma és a művészet találkozása: izgalmas és fontos kiállítások 

A Víz­Par­la­ment szak­mai pár­be­szé­dét több meg­rá­zó és elgon­dol­kod­ta­tó kiál­lí­tás tet­te tel­jes­sé. A láto­ga­tók ismét lát­hat­ták a „Vizes gond­ja­ink” című gyűj­te­ményt, amely a háló­za­ti cső­ki­ál­lí­tás­sal együtt nem pro­fi fotó­kon, hanem lakos­sá­gi pana­szos képe­ken keresz­tül mutat­ta be az elöre­ge­dett háló­za­tok és a cső­tö­ré­sek min­den­na­pi való­sá­gát. Az ese­mé­nyen debü­tált a közös­sé­gi finan­szí­ro­zás­ból meg­va­ló­sult „Víz útja” inter­ak­tív makett is, amely a prog­ram­so­ro­zat része­ként már­ci­us 30-ig több hely­szí­nen is lát­ha­tó lesz.

A ren­dez­vény egyik leg­mé­lyebb pont­ja Mos­ta­fa Nóra humán­öko­ló­gus és Wil­helm Lau­ra fotog­rá­fus kuta­tás­ala­pú tár­la­ta volt, amely a Homok­hát­ság elsi­va­ta­go­so­dá­sát embe­ri sor­so­kon és sze­mé­lyes tör­té­ne­te­ken keresz­tül tet­te átél­he­tő­vé. A kiál­lí­tás része­ként Mos­ta­fa Nóra „Föld­köl­dök” című ins­tal­lá­ci­ó­ja egy bel­ső zarán­dok­lat­ra hív­ta a láto­ga­tó­kat: befe­lé, önma­gunk felé invi­tá­va min­den­kit,  majd vissza a föld­höz, ahhoz a talaj­hoz, amely­ből szár­ma­zunk, és amely­től létünk függ. Az ins­tal­lá­ció a föld­höz való viszo­nyunk­ról kér­dez: hon­nan jövünk, miben gyö­ke­re­zünk, és milyen jövőt épí­tünk vele kapcsolatban.

Hagyomány és megbecsülés: Átadták a Víz Koalíció Civil Önkéntes Díját

A Víz Koa­lí­ció tavaly fon­tos hagyo­mányt terem­tett: helyet és nyil­vá­nos meg­be­csü­lést ad annak az áldo­za­tos önkén­tes mun­ká­nak, amely nél­kü­löz­he­tet­len egy élhe­tőbb, igaz­sá­go­sabb és fenn­tart­ha­tóbb világ kiala­kí­tá­sá­hoz. A Víz Koa­lí­ció misszi­ó­ját segí­tő lát­ha­tat­lan hát­tér­mun­ka elis­me­ré­se­ként ala­pí­tott Civil Önkén­tes Díjat idén — a koa­lí­ció tag­ja­i­nak sza­va­za­ta alap­ján — Magyar-Ábel Ágnes vehet­te át a 2025-ben vég­zett kiemel­ke­dő­en aktív tevé­keny­sé­gé­ért. Az elis­me­rés nem­csak egy sze­mély­nek szól, hanem emlé­kez­tet a civil össze­fo­gás ere­jé­re és a közös fele­lős­ség­vál­la­lás fontosságára.

A Víz Hete –Válasz­tá­sunk a VÍZ orszá­gos prog­ram­so­ro­zat kere­té­ben már­ci­us 30-áig több, mint 30 szer­ve­zet ren­dez helyi ese­ményt, hogy közö­sen áll­ja­nak ki a vízért! Hiszen a Víz­ügy — közös ügy!    Prog­ra­mok ITT!