Reggeli Gyorsban a VÍZ HETE 2025
A Víz Hete 2025 nyitó eseményén debütált, “Zsákutca vagy kiút?” c. szakmai tanulmányunkkal és a a hazai vízgazdálkodás rendkívül összetett problémáiról beszélt a tanulmány összeállításában is résztvevővő Balla Imre, a Víz Koalíció érdi tagja
Hallgasd meg!
Beszámoló a Civil Rádióban a Víz Hete 2025 eseményeiről
Vízszegénység ezer arca című nyitó eseményünkről, a Víz Koalíció szerepéről, a VízVédő honlapról és a Víz Hete vidéki programjairól Szabó Tünde, közösségszervező, a Víz Koalíció tagja beszélt a Civil Rádióban.
Klubrádióban a Víz Hete 2025
A Vízszegénység ezer arca — a Víz Hete 2025 nyitó eseményéről Szabó Tünde, közösségszervező, a Víz Koalíció tagja nyilatkozott a Klubrádiónak.
Civil Rádióban a Víz Hete 2025
A Víz Hete 2025 nyitó eseményéről Szabó Tünde, közösségszervező, a Víz Koalíció tagja nyilatkozott a Civil Rádiónak. Hallgasd meg!
A víz létfontosságú mindannyiunk számára — Víz Hete 2025
Homoki Andrea közösségszervezőnk és Magyar Ábel Ágnes (Víz Koalíció) Para Kovács Imre vendégei voltak a Klubrádióban, ahol a közelgő Víz Hete 2025 programsorozatról és általában a hazai vízgazdálkodás rendkívül összetett problémáiról beszélgettek.
A szabadság védelmében
A civil társadalom nemcsak a demokrácia őrzője, hanem a biztonság pillére is lehet!
Ukrajna példája megmutatta, hogy a civilek mozgósító ereje kulcsfontosságú a védekezésben.
Erről a fontos témáról beszélt 2025.03.05.-én Banuta Zsófia, az Unhack Democracy társalapítója a Klubrádió Reggeli…
Magyar Ágnes, a Víz Koalíció tagja a Civil Rádióban a 2025-ös Víz Hetéről
Részletek Magyar Ábel Ágnestől, a Víz Koalíció tagjától, aki a Civil Rádióban mesélt a Víz Hete 2025 programsorozatról! Hallgasd meg!
„Teszem, amit tennem kell, és kész.”
Sztojka Katalin, a Roma Női Civil Díj 2024 díjazottjának inspiráló életútja
Lengyel Nagy Anna, a 24.hu‑n megjelent érzékeny írása Kati élettörténetéről, amelyből Te is erőt meríthetsz.
SZTOJKA_KATI_-_24._huLetöltés
Hiába lenne kötelező, megint elhalasztja a kormány a HÉV akadálymentesítését
A Jelen cikke a 2024. december 3‑i Fehér Lufis Mozgalom akciójáról.
Ha kíváncsi vagy miket üzentek azok a mozgássértült emberek, akiknek nap mint kihívást jelent a napi utazásuk, itt tudod megtekinteni őket!
Jelen_-_HEVLetöltés
Fehér Lufis Mozgalom a Reggeli Gyorsban
December 3‑án, a fogyatékossággal élő emberek világnapján az Akadálymentes Vasútért csoport és az Önállóan Lakni, Közösségben Élni Egyesület által életre hívott Fehér Lufis Mozgalom tagjaként a Batthyány téren hívtuk fel a figyelmet a HÉV akadálymentességének hiányára.
Lufikkal borítottuk be…
Jelen írása az EgyszerGYEREk projektről
Magyarországon sajnos csak minden harmadik sajátos nevelési igényű gyerek jut hozzá a szükséges fejlesztésekhez. Pedig a tét óriási: a jövőjük! Az EgyszerGYEREk projektünk célja, tegyünk azért, hogy minden gyerek esélyt kapjon a sikeres életre. 🌟❤️
Olvassátok el a Jelen írását…
Küzdelem egy igazságosabb oktatásért a Civil Rádióban
Csordás Anett, a CKA oktatási munkacsoportjának vezetője a Civil Rádióban nyilatkozott a 2025. novemberi, “Küzdelem egy igazságosabb oktatásért” projektzáró eseményünk kapcsán.
