Gratulálunk fáradhatatlan munkájukhoz mind a díjazottaknak mind a jelölteknek! A Civil Kollégium Alapítvány idén második alkalommal adja át azoknak a közösségében aktív roma nőknek a Roma Női Civil Díjat, akiknek a másokért végzett kiemelkedő munkájuk például szolgálhat mások számára is. A díjjal…
A Civil Kollégium Alapítvány 2023. november 17-én rendezte meg a Részvétel Hete 2023 – Záró Ünnepét. Az elmúlt közel két hónapban az ország számos területén, megannyi helyszínen, több száz résztvevővel zajlottak helyi aktivisták, csoportok vagy civil szervezetek által szervezett, és…
Somnakuni Lulugyi (Arany Virág) Díj A Roma Női Civil Díjat 2022-ben a Civil Kollégium Alapítvány hozta létre roma közösségszervezői kezdeményezésére azzal a céllal, hogy nyilvános megbecsülésben is részesülhessenek azok a nők, akik nap mint nap környezetük jobbátételéért dolgoznak, legyen szó…
Közös cél, hogy a vezetékes ivóvíz hozzáférhető legyen mindenki számára, fenntartható módon! „A víziközmű már annyira leamortizálódott állapotban van és elöregedett a rendszer, hogy emiatt iszonyatosan nagy a vízveszteség, átlagosan 25 százalékban folyik el az ivóvíz egy része a föld alá,…
2023. november 9., 16.00 Helyi Demokrácia Műhely — Fókuszban 2024 — Online műhely A jövő évi választások kapcsán sokakat izgat az a furcsa fordulat, hogy bár júniusban megtörténik a képviselők választása, de a jelenleg érvényben lévő mandátumok csak 2024. novemberben…
Sok szeretettel hívunk meg Téged és partneredet, kollégáidat, társaidat a Civil Kollégium Alapítvány Részvétel Hete 2023 Záró Ünnepére és a Roma Női Civil Díjátadó Gálájára! Helyszín: Benczúr Hotel (Budapest, Benczúr u. 35.) Időpont: November 17., 16.00–22.30-ig Szerte az országban, mintegy 30 helyszínen, több száz…
Balogh Fruzsina, a CKA roma közösségszervezője vendége volt a Civil Rádió 2023. október 19‑i műsorának, ahol a Roma Női Civil Díjról mesélt. Jelölj Te is 2023. október 22-ig!
Ma már minden nagyvállalatnak van valamilyen társadalmi felelősségvállalási programja, de MagNet KAP programjának különlegessége, hogy nem a menedzsment dönt a pénzek szétosztásáról, hanem ők is csak a rájuk eső nyereséghányadot ajánlhatják fel, a többiről pedig ügyfeleik rendelkezhetnek! Ha MagNET Bankos…
A szervezés ereje — a közösségi érdekérvényesítés módszerei című online eseményre Március 1., 17.00–18.00