A kezdeményezés szervesen kapcsolódik a Civil Kollégium Alapítvány 2010-óta tartó országos közösségszervező szakmai építkezéséhez, melynek 2020–21-es pályázati felhívása is a társadalmi önszerveződést, a helyi közösségek érdekérvényesítését kívánja erősíteni.
Közösségszervezés iránt érdeklődők figyelem! Olyan fiatalokat keresünk, akik már végeznek, vagy szívesen végeznének közösségszervező munkát kirekesztett, kisebbségi csoportokkal. A jelentkező bekapcsolódhat egy 42 napos képzésbe az USA-ban, majd hazatérve amerikai és hazai mentorok segítségével folytathatja hazai közösségszervező gyakorlatát.

engedély száma: E‑000/79/2014/D003) A képzés óraszáma: 24 óra A képzés célja: a résztvevők felkészítése informális közösségi vezető szerepre, amelyben a helyi közösség aktív tagjaiként képesek irányítani a helyi közösség szerveződését, cselekvését. A program célcsoportja: azok személyek, akik hajlandóak hosszabb távon felelősséget vállalni közösségükért, segíteni a…
(felnőttképzési engedély száma: E‑000279/2014/D002) A képzés óraszáma: 40 óra A képzés célja: a résztvevők felkészítése külső közreműködőként helyi közösségszervezési feladatok ellátására. A program célcsoportja: azok személyek, akik hajlandóak hosszabb távon felelősséget vállalni egy közösségért, amelynek nem közvetlen tagjai, segíteni a helyi lakosság összefogását,…
Közösségszervezés iránt érdeklődők figyelem! Olyan fiatalokat keresünk, akik már végeznek, vagy szívesen végeznének közösségszervező munkát kirekesztett, kisebbségi csoportokkal. A jelentkező bekapcsolódhat egy 42 napos képzésbe az USA-ban, majd hazatérve amerikai és hazai mentorok segítségével folytathatja hazai közösségszervező gyakorlatát.
OSIFE-CKA közösségszervező program Az OSIFE vezetésével egy éves (+felkészítési idő) közösségszervező program indul, amely (következő) áttörést hozhat a hazai szakmai építkezésben. A program keretei között 10.000 főnél nagyobb városok közösségei és szervezői pályázhatnak szakmai felkészítésre és utánkövetésre, illetve a közösségszervező…
Helyi Erő – Helyi Forrás Helyi Erő – Helyi Forrás! – Local Power – Local Sources! Szeretettel köszöntünk benneteket HEF programunkban! Jól szervezett közösségeket és erőforrásokat mindenkinek! Itt olvashatjátok a program rövid ismertetőjét és a tervezett programokat HEF Program röviden by matev4328…
Legislative Fellows Program A program elsősorban kisebbségekkel (is) folytatott közösségi munkában jártas (vagy a helyi közösségi munkához kapcsolódó jogi, érdekvédelmi, szakpolitikai, önkormányzati munkában jártas) szakemberek számára kínál felkészítést-fejlesztést, jogi, érdekvédelmi és közösségszervező területen. A program önálló oldalai: http://glc-teachdemocracy.org/, http://glc-teachdemocracy2.org/, https://www.facebook.com/pages/GLC_Teach-Democracy/145023818929367?hc_location=timeline