A civil szakma elismerését a gyáli közvilágítás javításáért indított kampányukért kapta a civil közösség. Idén ötödik alkalommal adták át a Civil Díjat az év legkiemelkedőbb kezdeményezéseinek és szervezeteinek. A díjakat nyolc kategóriában osztották ki, ezek közül a különdíjat sikerült elhoznia…
A Balaton-partjára tervezett veszélyes beruházások ellen harcoló civilek elérték, hogy ne lehessen folytatni az apartmanházak építését a Kerekedi-öbölnél. Az Összefogás a Balatonért közössége a Kerekedi-öböl környékének megmentéséért július végén indított akciósorozatot, ugyanis akkor kaptak lakossági bejelentést arról, hogy Csopak területén…
A járványhelyzet miatt nyáron hat alkalommal, kisebb csoportokban és tematizálva tartottuk meg az országos találkozót. A műhelyfoglalkozásokat követő beszélgetésekről élő adásokat is készítettünk a Mérce közreműködésével. A koronavírus ‑járvány a mi munkánkat is átalakította és idén nem tudtunk egy egyhetes…
Az Összefogás a Balatonért szervezésében demonstrálnak tovább a Balaton-part beépítés ellen. A STOP! Kerekedi-öböl! néven felvonulást szerveznek civilek a Kerekedi-öbölben tervezett építkezések ellen szeptember 26-ára. Az esemény Csopakon lesz, a felvonulás végén a szervezők pedig át fogják adni a település polgármesterének,…
Hogyan hatott a koronavírus a civil szervezetek működésére? Milyen következményei lesznek a vírusnak és a korlátozások bevezetésének a magyar társadalomra? A koronavírus-járvány társadalmi hatásairól tartott beszélgetéseket több civil szervezettel, szakértővel az Emberség Erejével Alapítvány és a Political Capital a Civilizáció…
“Mi azért sétálunk, hogy a gyerekeknek sétagalopp legyen a távoktatás! Segíts nekünk, hogy kihozhassuk a legjobbat a nehéz helyzetből, hogy minden gyerek azonos esélyekkel vehessen részt az oktatásban.” A járvány első hullámában az iskolák bezárása egyik pillanatról a másikra kényszerítette…
ONLINE Építs jól működő szervezetet! Tudj meg többet a szervezetépítésről és az önkéntesek bevonásáról! Időpont: 2020. május 8. péntek 15:00–17:00 Helyszín: Online — Zoom A Civil Kollégium Alapítvány képzést hirdet a civil szervezeteknek, közösségszervezőknek, aktivistáknak, informális csoportoknak. Szeretettel várunk téged, ha szeretnél…
Közösségszervezés iránt érdeklődők figyelem! Olyan fiatalokat keresünk, akik már végeznek, vagy szívesen végeznének közösségszervező munkát kirekesztett, kisebbségi csoportokkal. A jelentkező bekapcsolódhat egy 42 napos képzésbe az USA-ban, majd hazatérve amerikai és hazai mentorok segítségével folytathatja hazai közösségszervező gyakorlatát.
A kezdeményezés szervesen kapcsolódik a Civil Kollégium Alapítvány 2010-óta tartó országos közösségszervező szakmai építkezéséhez, melynek 2020–21-es pályázati felhívása is a társadalmi önszerveződést, a helyi közösségek érdekérvényesítését kívánja erősíteni.
